pl.: "Baranya vármegye Vitézi megyei széke" volt. Élén állt a vármegyei vitézi székkapitány. A járásokban a vitézi hadnagy, a községekben a vitézi őrmester képviselte a rendet.
Az alaprendelet értelmében a Vitézi Székbe az államfő 8 tagot delegálhatott, ezek lettek a törzskapitányok. Ennek megfelelően az ország területét nyolc vitézi törzsszékre osztották fel, melynek élén egy-egy törzskapitány állott. Egy törzskapitánysághoz 3-4 vármegye tartozott. A megyei törzsszékeken belül a központhoz hasonló tagozásban osztályok alakultak, akik az érdemi munkát végezték. A törzskapitány munkáját az alája rendelt vitézi törzsszéktartó segítette.
Arra vonatkozóan, hogy a vitézi szervek hány munkatárssal dolgoztak, vagyis hogy mennyi volt az alkalmazotti létszám, nem találhatók adatok. Annyi azonban bizonyos, hogy mindnyájan tartalékos, vagy rendelkezési állományban lévő tisztek/altisztek voltak. Ezzel kivonták őket az antant megfigyelőinek hatásköréből, de végszükség esetére, egy ellenséges támadás esetén a hadsereg rendelkezésére álltak. Az Országos Vitézi Szék állományában 1938-ban 13 tényleges tiszt és 27 altiszt szolgált.
A Vitézi Rendbe felvételre azok jelentkezhettek, akik a szervezeti szabályzatban előírt kitüntetéssel rendelkeztek (ez legénységi állományúaknál legalább a Nagyezüst Vitézségi Érem volt), feddhetetlen előéletűek, erkölcsösek, testben-lélekben egészségesek és lélekben ízig-vérig magyar érzelműek. A felvételt kérelmezni kellett, a jóváhagyást a Vitézi Szék mondta ki. A honvédség tagjai és az állami alkalmazottak tekintetében meghatározták, hogy ki mikor nyújthatja be a felvételi kérelmét.
A szervezőmunka során döntés született a Vitézi Rend jelvényének megtervezéséről, mely a hősies helytállás és a legmagasabb szintű áldozatvállalás minőségének kifejezője, és annak a társadalom előtti megjelenítése. A Vitézi Szék 1920. december 11-én pályázatot hirdetett a vitézi jelvény tervének megrajzolására. A pályázat kikötötte, hogy ."Érdembeli elbírálásra csak az a pályamunka tarthat igényt, amely a vitézség motívumának kifejezése mellett, bizonyos magyar egységességgel látja el a jelvényt". A pályázatra beérkezett munkákat 1921. február 6-án a Kormányzó személyes részvételével háromtagú zsűri bírálta el, melynek tagjai voltak: Csánky Dezső, az Országos Levéltár főigazgatója, dr. Fejérpataki László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója és Nádler Róbert egyetemi tanár, a Képzőművészek Egyesületének elnöke. Az első díjat Szilasi József iparművész terve nyerte el, és a Vitézi Szék határozata értelmében az ő terve került kivitelre.
Milyen jelképeket hordoz a vitézi jelvény? A vitézi jelvény formája pajzs, amely a védelem, a haza védelmének jelképe. Tengelyében a kard a meg nem alkuvó harcot jelenti és a győzelem kivívásának az eszköze. A magyar egységességet a pajzsra helyezett kis címer jelképezi. Rajta a Szent Korona - Rendünk jogforrása és legfőbb védnöke, a Szent Korona tana és a Vitézi Rend közötti kapcsolat jelképe. Háttérben a Nap korongja sugaraival beragyogja a Szent Koronát és termékennyé teszi a magyar rónát, amelyet a pajzson látható búzakalász jelképez. A pajzson tölgyfalombot is látunk, mely a hazát hősiesen védők jutalmának a jelképe. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy jelvényünk az egyik legszebb és legkifejezőbb jelvény. A vitézi jelvényre alapozva került megtervezésre a vitézi "Díszoklevél" és a "Vitézi Telekadományozási Levél" is.
A felvett jelentkezőket a vitézek főkapitánya avatta vitézzé, díszes ünnepség keretében. Díszkarddal érintette vállukat, miközben azt mondta: "A Hadúr nevében vitézzé ütlek!". (A "Hadúr" kifejezés középkori eredetű, és a Hadak Ura, vagyis az Istent jelenti, arra utaló szó).
Az első avatásra 1921. május 22-én, vasárnap, a Királyi Vár Szent Jobbról elnevezett kápolnájában került sor, amikor is a kinevezett nyolc törzskapitányt és további 23 személyt, zömében telkes vitézeket, avattak vitézzé.
Három hónap elteltével került sor a második avatásra, mely már nyilvános ünnepség volt. Augusztus 21-én 61 tisztet és 143 legénységi állományú személyt avattak vitézzé. Ezt követően 1929-ig minden évben, később az igények szerint rendezték meg a vitézavatásokat. A Vitézi Rendnek 1938-ban 17 ezer, 1943-ban 23 ezer tagja volt, a saját jogúakkal és várományosokkal együttesen. Ez utóbbiak száma 7326 főt tett ki.
Amint az elmondottakból ismert, a Vitézi Szék egy kisebb földbirtokreform végrehajtásának volt a szervezete. Az adományozott telkek neve "Vitézi Telek" volt, nagysága 7-200 kataszteri hold (1 kataszteri hold=5765 m2-el) között változott, a jellemző nagysága 15 katasztrális hold volt.
A vitézi telkek 5 forrásból létesülhettek: felajánlás útján, saját ingatlanból átminősítés útján, az 1920. évi XXXVI. tc-ben foglalt földreform útján, az 1936. évi XXVII. tc-ben foglalt, és az elkövetkezendő egyéb földbirtok eljárás útján (zsidó birtokok államosítása, és vitézi telkek létesítése céljából az Országos Földhitelintézet részére történt átadása), valamint a rendi vagyonból vásárlás útján. A földreform útján szerzett földek eredet szerint megoszlanak: vagyonváltságos és megváltásos földekre aszerint, hogy az állam azokat vagyonváltság keretében (egyszeri vagyondézsma), vagy igénybe vette, tehát megváltás keretében (amikor a földreform során elvett föld kereskedelmi értékét az állam a tulajdonosnak kifizette) szerzett ingatlanokból származnak. Ez utóbbiakat általában hosszúlejáratú bérlet formájában adták át az igényjogosultnak, míg a vagyonváltságos földeket fizetési kötelezettség mellett.
Az első vitézi telkek mielőbbi kialakítása érdekében a kormányzó 1920. augusztus 20-án felhívással fordult az ország földbirtokosaihoz, hogy vitézi telkek céljára földadományokat ajánljanak fel. Az első évben erre a célra 6520 kataszteri holdat adtak át a földbirtokosok a Vitézi Rend részére, melyből 500 vitéz számára alakítottak ki vitézi telket.
A vitézi telkek 1938-ban összesen 71.269 kataszteri holdat tettek ki, ebből 45.000 kataszteri holdat a földreform útján kaptak, a többi pedig részben ingyen felajánlott, részben saját alapítású vitézi telek volt.
A vitézi telkek birtokosaival külön foglalkozott a Vitézi Szék, 1921-ben megalakult "Vitézek Mezőgazdasági Szövetkezete", mely elsősorban a vitézeket látta el mezőgazdasági eszközökkel és felszerelési tárgyakkal. Öt év múlva Örkényben megnyílt a rend gazdaképző iskolája, mely egészen a II. Világháború befejezéséig működött, sok és jól képzett gazdát adott az országnak. A "Vitézek és Gazdák " című hetilap hasábjain a rend mezőgazdasági tanácsokat és útbaigazításokat adott a telekhez juttatott vitézeknek.
A Vitézi Rend "Zrínyi" csoportja, mely zömében a vitézek hozzátartozóiból és leendő várományosokból tevődött össze, a rendtagok kulturális igényeit volt hivatott kielégíteni előadások, énekkarok, stb. szervezésével, kiadványok megjelentetésével.
Az évek múlásával a Rend működőképes szervezetté formálódott, melyet nagymértékben elősegített az a társadalmi segítség, melyet a Rend a politikai hatalomtól kapott.
1944-ben tíz Vitézi Törzsszék működött az országban, ebből hat törzsszéknek a központja Budán volt a Királyi Várban, a hetedik Ungváron volt a Kormányzósági Palotában, a nyolcadik Kolozsvárott, a kilencedik Sepsiszentgyörgyön, a tizedik Marosvásárhelyen székelt a Megyeházán.
3.
A II. Világháború
A II. Világháborút megelőző években alapjaiban változott meg Európa politikai és katonai helyzete Németország és Olaszország hatalmának megerősödésével, a fasiszta és a náci rendszer uralmával. Európa demokratikus berendezésű országai, élükön az angol birodalommal, a háború elkerülése érdekében, szabad kezet adtak a két tengelyhatalomnak, Olaszországnak és Németországnak. Élve ezzel a lehetőséggel, különböző ürügyekkel számos országot megszálltak, hatalmuk alá hajtottak, ennek révén Európa térképe átrajzolódott. A kialakult helyzetet a magyar kormány is kihasználta, és bejelentette igényét a trianoni békeszerződés során elszakított magyarlakta földterületekre.
Így született meg 1938. november 2-án az ún. "Első bécsi döntés", melynek alapján a magyar hadsereg bevonult a Felvidékre (ez jelenleg Szlovákia déli, magyarlakta földsávja). 1939 márciusában területi vita alakult ki Magyarország és Csehszlovákia között, melynek az lett a vége, hogy március 14. és 18. között a magyar hadsereg elfoglalta Kárpátalját (jelenleg az Ukrán állam ún. Kárpáton-túli területe). A második bécsi döntés nekünk ítélte Észak-Erdélyt és Székelyföldet, így a magyar csapatok 1940. augusztusában bevonultak Erdélybe.
A német kormány 1940 márciusában úgy döntött, hogy megszállja Jugoszláviát, és így biztosítja a romániai olajmezőkről származó nyersolajszállítmányok biztonságos elszállítását. A hadműveletek előkészítésébe bevonta a magyar kormányt is, és felajánlotta a Délvidék egy részének Magyarországhoz történő csatolását. Annak ellenére, hogy országunkat barátsági és megnemtámadási szerződés kötötte Jugoszláviához, főleg a külső nyomásnak engedve is hadba léptünk Jugoszlávia ellen és megszálltuk Bácskát, valamint a baranyai háromszöget. A szerződésszegést a magyar miniszterelnök, gróf Teleki Pál olyan szégyennek tartotta, hogy április 11-én hajnalban végzett magával. A magyar csapatok aznap hajnalban lépték át a jugoszláv határt.
A Délvidék visszafoglalása során sajnos katonai visszaélésekre is sor került. Újvidéken több száz, jórészt ártatlan embert végeztek ki a Duna jegén, a magyar kormány tudta és beleegyezése nélkül. A vérengzés szervezői sajnos a Vitézi Rend tagjai voltak (Feketehalmi és Grassy ezredesek), akik a törvényes felelősség elől a németekhez menekültek, majd 1944. október 15-én jelentős szerepet vállaltak a Szálasi puccs és hatalomátvételben. Eddigi ismereteink szerint a Vitézi Szék nem indított ellenük fegyelmi eljárást, és nem zárta ki őket a Rendből.
Országunk a németek oldalán tovább sodródott a háború irányába, majd 1941. június 27-én hadat üzent a Szovjetuniónak, 1943-ban az angoloknak, és az amerikaiaknak is. A háborúban a magyar csapatok 1945. április 4-ig vettek részt, miután a szovjet hadsereg az egész országot elfoglalta és mérhetetlen pusztítást, gyötrelmet, kínt és keservet, majd 45 évig tartó megszállást zúdított az országra.
Ebben a háborúban, melyet helytelen politikai döntések sorozata zúdított az országra, a magyar katona, függetlenül politikai nézetétől és meggyőződésétől, esküjéhez híven, becsülettel harcolt, és hősiesen küzdött.
Közülük sokan érdemeltek ki magas kitüntetést, melynek alapján joggal kérhették felvételüket a Rendbe. Annak ellenére, hogy 1938 óta nem volt ünnepélyes vitézavatás, mégis avattak vitézeket. Kezdetben a visszacsatolt területen élő, még az I. Világháborúban kitüntetetteket, majd a II. Világháború katonahőseit.
Arra azonban nem volt mód, hogy minden arra érdemes kitüntetett felvételét kezdeményezhesse, mivel a rendi élet a német megszállással, a nyilas uralommal és a szovjet megszállással gyakorlatilag megszűnt.
A bombázások során a Rend központi székháza, mely az Üllői úton volt, találatot kapott, és gyakorlatilag megsemmisült. Elégett az egész irattár, a tárgyi emlékek és minden - addig féltve őrzött - okmány.
4.
A háború vége, a német és a nyilas megszállás
A Rend történetének ezzel a fejezetével külön is kell foglalkozni, mivel 60 évvel a történtek után még napjainkban is vihart kavar, ha az emlékeket felidézzük, attól függően, hogy ki, hol vészelte át a háború végét, kit hová sodort a sorsa.
Vannak azonban tények, és ezek a tények makacsok, így hát a történéseket ezek tükrében kell az utókornak bemutatni még akkor is, ha ez sokaknak kellemetlen.
Ezek közül elsőnek a vitézi esküt említem, melyet minden vitéznek le kellett tennie, és amely így szólt: "Én esküszöm az élő Istenre, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós úrhoz, Magyarország főméltóságú kormányzójához, a Vitézek Főkapitányához, mindhalálig hű leszek".
Ezt az ünnepélyes esküt sajnos sok felavatott vitéz megszegte. Voltak, akik a németek zsoldjába szegődtek, vagy a felelősségre vonás alól kihúzták magukat, és odamenekültek, voltak, akiket a nemzeti szocialista/nyilas eszmék kábítottak el és hozzácsapódtak ehhez a csürhe csőcselékhez és voltak, akik elhitték a német propaganda "Végső győzelem" közelgő megvalósulásának ígéretét, és ezek hatására elfordultak a Főkapitánytól, megszegték esküjüket és árulókká váltak.
A nyilas puccs után, október 17-én az újságokban közlemény jelent meg a "Vitézi Szék Főszéktartósága" aláírásával, mely felszólítja a vitézeket, hogy tegyenek hűségesküt Szálasira, és híven szolgálják rendszerét. A kormányzói hatalom megdöntésében, és a német/nyilas uralom vezetőségében sok vitézi rendi tag is közreműködött. Ezek adatainak összeállítása, bűneik leírása azonban további kutatást igényel, és meghaladja ennek az írásnak keretét.
Csupán okulásképpen, a teljesség igénye nélkül azonban néhány nevet meg kell említeni, akik később a Rend életében jelentős szerepet vállaltak.
Így kifogásolható Habsburg József királyi herceg viselkedése, aki mindig irigye és ellenfele maradt Horthynak, mivel nem ő lett a kormányzó. Ő 1919-ben a hatalomra került kommunista vezér Kun Bélát épp oly lelkesedéssel köszöntötte, mint Szálasit a hatalom átvételét követően. Az emigrációban ő lett az első főkapitány.
vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc altábornagy látszólag a kormányzó lelkes híve volt, a Szálasi kormányban azonban elvállalta a Számonkérőszék (nyilas népbíróság) elnöki beosztását, és pontos adatok vannak arról, hogy ebben a beosztásban több olyan magas rangú volt tiszt társa felett ítélkezett, akiket a Kormányzó úr, vele együtt a kiugrási tervbe beavatott. v. Farkas Ferenc az emigrációban a Rend második főkapitánya lett. A harmadik főkapitány v. Habsburg József Árpád volt (1993-ig), akit Nagymesterré neveztek ki, hogy helyettese előléphessen.
A negyedik főkapitány v. Radnóczy (Riedl) Antal vezérkari százados (a Horn kormány idején reh. dd. tábornok), akiről ugyancsak bizonyítható, hogy a nyilasok lelkes kiszolgálója volt. A vezérkarban a személyzeti osztályon szolgált, Szálasi alatt annak vezetője lett. Ismert volt, és tanúval bizonyítható, hogy a puccsot követően fontos és bizalmas anyagokat juttatott a németek kezére, a háború végéig a vezérkarban meghúzódva, a nyilas honvédelmi miniszter Beregffy leghűségesebb kiszolgálója volt. Az emigrációban a nyugati hírszerző szervekhez csapódva egyik felelős vezetője volt azoknak a szervezeteknek, melyek "Kémeket" küldtek Magyarországra, akik rövid időn belül a börtönben és az akasztófán végezték.
Az ismert rendi vezetők közül még meg kell említeni Eichmann volt tanácsadóját Dr.v. Czanikot is, aki haláláig (1992) törzskapitány és rendi ügyész volt, valamint v. Detre Gyula (Szálasi testőrségének volt parancsnoka) és v. Ladányi Domonkos urakat, akik vezető nyilasok voltak és még ma is a Vitézi Rend törzskapitányai.
Íme néhány ember, aki Horthynak tett esküjét megszegte, majd egy nagy kanyarral visszatért abba a Rendbe, melyet Horthy alapított, és ott magas tisztséget harcolt ki magának.
Ez is hozzátartozik a Rend történetéhez.
A Rend zöme a német megszállást követően beszüntette érdemi tevékenységét, sokan tüntetésképpen lemondtak a Rendben viselt tisztségeikről, és csendes ellenállásba vonultak. Voltak sokan, akik a fegyveres ellenállást, annak megszervezését vállalták, és végül életükkel fizettek, vagy börtön, illetve koncentrációs tábor lett osztályrészük. A következő generációra vár az a feladat, hogy összegyűjtse, rendszerezze és megírja azoknak a vitézeknek a sorsát, akiket esküjük betartása miatt ért jogtalanság.
Egy máig is vitatott körülmény, ha úgy tetszik tény, annak a kérdésnek a megválaszolása, ki járt el helyesen. Az, aki a Horthy proklamációt követően továbbharcolt, vagy az, aki megadta magát, netán átállt az ellenség (a szovjetek) oldalára. Mindkét tábor az érvek sokaságával kívánja igazát bizonyítani, és úgy gondoljuk, hogy a kérdést nem lehet egyszerű igen-nemmel megválaszolni. Úgy véljük, hogy a történelem nem itt fogja a jó vagy rossz határvonalát meghúzni, mivel meggyőződésünk, hogy mindkét oldalon tömegével voltak jó szándékú, becsületes emberek. Elfogadjuk, és másoknak is elfogadásra ajánljuk Horthynak e tárgykörben alkotott véleményét, mely a tisztikart felmenti az esküszegés bűne alól, de mindazokat, akik a Szálasi féle puccs kezdeményezői, előkészítői és végrehajtói voltak, valamint azokat, akik a nyilas uralom alatt vezető tisztséget töltöttek be, azokat esküszegőknek és gyilkos árulóknak kell tekinteni haláluk napjáig.
Ezt az elvet a Vitézi Rend belső békéjének és az egyetértés fennmaradásának érdekében el kell fogadnunk, sőt célszerűnek látszik, hogy előbb vagy utóbb a Vitézi Szék ilyen irányú állásfoglalását, - vagy ha úgy tetszik - határozatot hozzon és ezzel egy évtizedek óta folyó vitára végre, pontot tegyen.
5.
A háború utáni időszak 1989-ig
5.a. A Vitézi Rend Magyarországon
A háborút követő ínséges esztendőkben az emberek mindennapi kenyerük megszerzésével voltak elfoglalva, és csak 1946 után, az első választások előtt voltak néhányan, akik a Rend újjászervezésének gondolatával foglalkoztak. Sokan bíztak abban, hogy a szovjet megszállás nem tart örökké, és voltak olyanok is, akik a nyugati hatalmak bejövetelében bíztak. Táplálta a reményeket az 1947. évi választás eredménye, mely a Kisgazda Párt óriási győzelmét hozta. A megszálló csapatokra támaszkodó Kommunista Párt azonban folyamatosan erősítette - legális és illegális eszközökkel - hatalmát, és kezében tartotta a hatalom erőszakszerveit, a fegyveres testületeket.
1948 után már egyértelmű lett, hogy Magyarországon szovjet típusú diktatúrát valósítanak meg, és kilátástalanná vált a szovjet csapatok kivonulása. A szóbeszéd azt tartotta, hogy a török hódoltsághoz hasonló hosszú távú megszállásra kell berendelkezni. Ebben az időszakban a vitézek az államhatalom gyűlölt céltáblái lettek. Legtöbbjüket koholt vádakkal börtönbe zárták, internálták, deportálták, kényszerlakhelyre költöztették. És bár a legtöbb vitéz számon tartotta a környezetében élő többi rendtársát, mégis szervezkedésre nem került sor, mert mindenki árulástól tartott. Ennek ellenére, ha erre mód nyílt, sokan segítettek egymáson. Így például állás betöltése, orvosi, kórházi ellátás, igazolványok megszerzése, stb.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc sokak számára az ország függetlenségének reményét hordozta magában, azonban 2-3 hét elteltével látni lehetett, hogy a háttérben más erők mozognak, és szabadságharcunk bukásra van ítélve. Azok, akik abban az időben a keleti határunk közelében éltek és dolgoztak, tapasztalhatták, hogy már október 27-én megkezdődött a szovjet csapatok beözönlése. Lehetőség volt a felvonulási utak megfigyelésére és így elég nagy pontossággal meg lehetett állapítani, hogy mennyi katona érkezik és nagyjából milyen hadműveleti célból. Ennek hatására sok vitézi rendtagot meg lehetett óvni attól, hogy nagyobb konfliktusokba keveredjen.
A forradalmat követő megtorlás éveiben senki sem merte a szervezkedést elkezdeni, ahhoz túl sok volt a halottak száma. Csupán 1968 után a gazdasági reform bevezetésekor enyhült valamennyit a hatalom szorítása. Erre az időre már kialakultak azok a munkahelyek, ahová a hatalom megbélyegezetteit, így a vitézeket is el lehetett helyezni, és azok bántódás nélkül dolgozhattak. Ezzel párhuzamosan kialakult egy kapcsolati lánc a hasonlóan gondolkodók között, akik hajlandóak voltak a bajbajutottakon segíteni. Megnőtt a külföldi utazások lehetősége, és például a szolgálati kilépővel ellátott magánútlevelek bevezetése révén azok is utazhattak nyugati országokba, akik egyébként még útlevelet sem kaphattak volna. A tiltások és ellenőrzések dacára kialakult a kapcsolat a nyugaton élő magyarsággal és ismertté vált az a tény, hogy ott újjászerveződött a Vitézi Rend.
Néhányan titokban felvették a kapcsolatot a nyugaton újra működő Renddel, sőt az időszak végén ott többen kérték a felvételüket, mások az állományba vételüket. Legálisan működő szervezeti forma azonban nem jött létre.
5.b. Az emigrációs Vitézi Rend
Az országot elfoglaló és megszálló szovjet csapatok elől sokan kerestek nyugaton menedéket, és több százezerre tehető azok száma, akik nem tértek haza, hanem más országban kívántak letelepedni. Ilyen módon a nyugatra menekült vitézek is szétszóródtak a nagyvilágban és fellelhetők mind az öt kontinensen.
Jelentős számban kerültek nyugatra vitézek is, egy részük a nyilasok vagy németek foglyaként, más részük menekültként. Ebbe a csoportba sorolhatók a visszavonuló és a nyugatra települt honvédségi alakulatokkal kikerült személyek.
A Rend főkapitánya, az ország volt kormányzója, családjával együtt a németek foglyaként házi őrizetben Németországban élt, fia német koncentrációs táborba került sok olyan vitézzel, akik a kiugrásban közreműködtek, de ezt rájuk bizonyítani nem tudták. A közreműködőket ugyanis a németek vagy a nyilasok kivégezték.
A legtöbb magyar menekült az amerikai és az angol megszállási övezetben gyűlt össze, és azok, akik nem akartak hazatérni, ott várakoztak a kiszemelt ország beutazási engedélyére. Nagy számban voltak olyanok, akik Németországban kívántak letelepedni.
1948 után világossá vált mindenki előtt, hogy a nyugati nagyhatalmak képtelenek a világuralomra törekvő szovjet állammal békében együtt élni, és ezzel kezdetét vette a történelem által hidegháborús korszaknak nevezett idő. A szembenállás a volt hivatásos tisztekben fokozta azt a hitet, hogy rájuk a nagyhatalmaknak szüksége lehet. A rendkívül sanyarú életkörülmények sokakat arra ösztönzött, hogy tanult katonai mesterségét, tapasztalatát vagy információit felajánlja a nyugati katonai szerveknek. Így aztán nagyon sokan a nyugati hírszerző és elhárító szervek közvetlen, vagy közvetett munkatársai lettek. A nyugati hírszerző szerveknek viszonylag kevés adat állt rendelkezésére arról, hogy a szovjetek által megszállt területeken mi történik, ezért 1948 után közvetlenül, és a hozzájuk csapódott, vagy oda beépült magyarokon keresztül, közvetve felderítőket küldtek a megszállt országokba.
A politikai helyzetet kihasználva és a nyugati megszálló erők hírszerző szerveire támaszkodva, sok esetben azok kezdeményezésére, magyar katonai ellenálló szervezetek alakultak azzal a kinyilvánított céllal, hogy minden eszközzel küzdeni fognak Magyarország felszabadításáért. Valójában ezek csak a hírszerző szervek fiókszervei voltak abban az időben. Ezzel hozható kapcsolatba az a körülmény, hogy már 1950 végén felvetődött a Bajorországban élő volt magyar tisztek között az a vélemény, hogy a Vitézi Rendet újjá kellene szervezni.
Ismeretes, hogy Horthy ebben az időszakban (1948. decembere óta) már végleges lakhelyén, Portugáliában élt, mégis folyamatosan kapcsolatban állt volt híveivel. Jellemző erre a körülményre az a levél, melyet 1952. szeptember 30-án írt v.kisbarnaki Farkas Ferencnek, és másolatban Zákó András vezérőrnagynak, a VKF.II. (kémelhárítás) volt utolsó főnökének, a szerveződő M.H.B.K. (Magyar Harcosok Bajtársi Közössége) leendő vezetőjének. Ezt a levelet v. Halmai Jenő volt vezérkari százados közvetítette, és az ő aláírásával ellátott, nálunk elfekvő levélből van tudomásunk annak tartalmáról. Eszerint
"A Kormányzó Hennyei vezérezredestől hallja, hogy v. Farkas altbgy. az emigrációs vitézeket szervezi. A vitézi alkalmasság vizsgálati szerveinek teljes hiányában ez nem lehetséges, és ezért a Kormányzó a szervezést az emigrációban megtiltja. Legfeljebb csak vitézi bajtársi körökről lehet szó!"A kormányzói levél hatására a Vitézi Rend szervezése abbamaradt.
Csak később, 1956-ban gondol arra Horthy, hogy halála esetére kijelölje utódját. Hennyey vezérezredesnek, május 7-én írt levelében az alábbiak szerint intézkedik:
"azt akarom tudatni, hogy javaslatodat elfogadom, tehát vitéz Sónyi vezérezredest kinevezem Főkapitány-helyettesnek. Segítségére v.Benkő Béla tábornok legyen, kivel eddig is összeköttetésben voltam és a Rend ügyeit legjobban ismeri. Ő ezen túl is direkt nekem tegyen jelentéseket"
Azonban v.Sónyi a magas megbízatást már nem tudta betölteni, megbetegedett, a megbízást fiával visszaküldette Horthyhoz, és rövid idő múlva meghalt.
Emlékezetül idézzünk csupán egy mondatot ebből a híres megbízólevélből, mely pontosan tükrözte Horthy végakaratát is: "A Vitézi Rendre hivatás vár az új magyar jövő felépítésében.". És egy másik helyen: "A Vitézi Rend, - nem csupán történelmi szép emlék, hanem - a hazafiúi erények egységbe foglalt erejével - irányt mutatni hivatott, élő valóság."
Nehezen képzelhető el, hogy bárki ennél szebben és tömörebben tudná a Rend lényegét és jövőbeni feladatát megfogalmazni. A v.Sónyi féle megbízólevél sem tartalmaz semmiféle felhatalmazást, vagy arra célzó utalást, hogy korábbi szándékát és akaratát megváltoztatva, Horthy engedélyt adott volna a Rend szervezésére az emigrációban, vagy általában a magyar határokon kívül eső területen.
Hét hónappal az idézett levélváltást követően, 1957 február 9-én életének lángja örökre kialudt. Meghalt vitéz nagybányai Horthy Miklós, volt kormányzó, a Vitézi Rend Főkapitánya.
A rendelkezésre álló iratok alapján egyértelműen megállapítható, hogy ettől az időponttól kezdve gyökeresen megváltozott Horthy öröksége, a Vitézi Rend. Az eddig meghunyászkodó, kis stílű, de nagyravágyó személyek hirtelen előbújtak rejtekeikből, és minden tiltás ellenére elkezdték a Vitézi Rend újjáépítését, saját önző céljaik gyakorlati megvalósítása érdekében.
Farkas Ferenc altábornagy vezetésével (akinek Horthy 1952-ben megtiltotta a szervezkedést), és v.Radnóczy Antal százados írnoki közreműködésével már 1957-ben megkezdték a nyugaton élő vitézek számbavételét. Ennek során 248 címet sikerült összeszedni, ami nem azt jelenti, hogy ennyien jelentkeztek, hanem azt, hogy jelentkezés, vagy mások által történt közlés alapján ennyi címet szedtek össze a szervezők, akikről feltételezték, vagy sok esetben tudták, hogy vitézek voltak.
1958 október 23-án vitéz Farkas Ferenc és vitéz Justhy Emil aláírásával körlevelet adtak ki a Vitézi Szék volt tagjainak, tehát a beérkezett címekre, melyben tanácskozásra hívtak meg minden vitézt 1959 tavaszára Bécsbe, a Rend újjáélesztése, és a tisztségviselők megválasztása végett.
A megtartott ülésen írásban rögzítették, hogy a Rend még élő három törzskapitánya, név szerint v. Magyarossy Sándor altbgy., v. Oszlányi Kornél örgy., és v.Benkő Béla tábornokok az értekezletre nem mentek el, és közölték, hogy nem kívánnak ebben a szervezetben részt venni.
Külön kiemelem, hogy v.Benkő Béla, aki rendi ügyekben Horthy bizalmasa volt, és aktív vezetője is volt a Rendnek, elzárkózott a csatlakozás elől, mivel azt illegálisnak, parancsellenesnek tartotta. Sokakat visszatartott a bécsi találkozástól az a körülmény, hogy a szervezők jelentős része közismert nyilas, vagy nyilas barát volt.
A Bécsben összejött rendtagok pontos száma nem ismert, azt viszont tudjuk, hogy a tisztségválasztáson a legtöbb szavazatot, pontosan 93-at v. Farkas Ferenc kapott. Így joggal feltételezhetjük, hogy a megjelentek száma 120 alatt volt.
A megjelentek megválasztották a 15 tagból álló Vitézi Széket, melynek főkapitánya v.József főherceg, főkapitány helyettes v. Farkas Ferenc (a nyilas Számonkérőszék elnöke), ügyésze v. Czanik, Eichmann tanácsadója, tagjai v.Radnóczy, v.Detre, v.Ladányi stb. mint nyilas, vagy nyilas érzelmű emberek lettek.
A megválasztott Vitézi Szék-i tagok első ülésüket 1960 szeptember 10-én tartották Regensburgban, v.József főherceg, megválasztott főkapitány elnöklete mellett. Ezen az ülésen számos fontos határozatot hoztak, melyek a Rend későbbi életére is kihatással voltak.
A Rend történetének leírását itt egy megjegyzés erejéig félbeszakitjuk. Az eseményeket negyvenöt év távlatából vizsgálva meg kell állapítanunk, hogy a Vitézi Rend németországi újjászervezése törvénytelen, és szabálytalan volt, ennek ellenére hasznos volt mind a Rend továbbélése, mind a rendi tagok és így közvetve az emigrációban élő magyarság összekovácsolására.
Törvénytelen azért volt, mert a főkapitány tiltása ellenére történt a szervezkedés, valamint azért, mert a Rend alapításáról és működéséről szóló törvényeket, valamint a szabályzatban foglalt utasításokat sem a szervezés során, sem a tagok felvétele (állományba vétele), sem a vezetők megválasztása során nem tartották be. Bécsben összejött néhány ember, akik azt állították magukról, hogy vitézek, és úgy választottak vezetőséget, mint egy társadalmi klub tagjai. Még azt sem vizsgálták, ki volt áruló, kommunista, vagy nyilas, egyszerűen befogadták a jelentkezőket. Felmerül annak gondolata is, hogy talán Horthy intelme alapján valójában csak egy baráti társaságot akartak létesíteni, amit alátámaszt az a körülmény, hogy a
megalakult szervezetet Németországban "Vitézek Bajtársi Köre" név alatt jegyezték be annak idején, és most is ezen a néven szerepel.
Akár törvényesnek, akár törvénytelennek tekintjük a Rend 1958-1960 közötti újjászervezését, a köznyugalom érdekében nem célszerű ezt a kérdést bolygatni. Amennyiben azonban vita alakulna ki a Rend hazai és az emigrációban élő szervei, vagy tagjai között, a folyamatosságot, és a törvényes jogfolytonosságot a fentiek szellemében fel kell vetni.
De térjünk vissza Rendünk történetéhez.
A Regensburgban tartott ülés fontosabb határozatai közül ki kell emelni azt, amely arról intézkedik, hogy a Vitézi Rend végleges formája felett, majd a felszabaduló ország fog dönteni. Ezt az alapvető határozatot, mint annyi mást, a későbbiekben nem tartották be, mely a konfliktusok láncolatának lett a kiinduló pontja.Ezen az ülésen erősítették meg v.kisbarnaki Farkas Ferencet helyettes főkapitányi tisztében. Itt kell megjegyezni, hogy v.Farkas Ferenc rendfokozatát illetően különbségeket találunk. Horthy, és a hozzá hű tisztek következetesen "Altábornagy"-ról, míg a Szálasi féle tisztikar "Vezérezredesről" beszél. A különbség abból adódik, hogy v.Farkast jutalomképpen átállásáért Szálasi nevezte ki vezérezredessé, amit a másik tábor sohasem ismert el.
Egy másik határozat arról intézkedik, hogy ezentúl nem csak az első fiúgyermeket, hanem valamennyi fiúgyermeket várományosnak ismeri el a Rend abban az esetben, ha a rendtagokkal szemben támasztott egyéb követelményeknek is megfelelnek.
Végül olyan döntés is született, melynek értelmében a Rend kibővíti sorait azokkal, akik az idegen uralom elleni nemzeti ellenállásban életük veszélyeztetésével részt vettek, vagyis az 56-os szabadságharc alatt hősies magatartásukról tettek tanúságot, vagy életveszély árán bizonyították nemzethűségüket.
A módosított jogszabályokat két kiadványban találjuk meg, nevezetesen az 1962-ben megjelent "Függelék a vitézi kiskátéhoz" és az 1965-ben kiadott "Vitézi Rend Szervezeti Szabályzata a Hontalanságban" című kiadványokban.
Az ülésen az elnöklő v.József főherceg ígéretet tett arra, hogy kapcsolatai révén a Vitézi Rendet bejegyezteti a lovagrendek nyilvántartásába. Ezzel a gondolattal a jelenlévők egyetértettek, mivel úgy ítélték meg a helyzetet, hogy a viszonylag ismeretlen "Vitézi Rend" nagyobb elismertséget kap, ha lovagrendként szerepel a nemzetközi közvélemény előtt.
Az Edinburghban, 1962-ben ülésező Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszus (Nemzetközi Családkutatási és Címertani Kongresszus) elfogadta a Vitézi Rend jelentkezését és a saját soraiból alakított bizottság kezébe adta a felvétel jogát. Így aztán a megalakult Lovagrendek Nemzetközi Bizottsága döntött a felvételről, és azt 1964-ben hivatalos kiadványában közzé is tette.
Csupán a történelmi hűség és az utókor számára rá kell mutatni arra, hogy az előző bekezdésben említett szervek nem valami hivatalos intézmények, hanem volt királyi és főhercegi családok által életre hívott és fenntartott önkéntes szervezetek. Hasonló jellegű és célú szervezetből több is létezik, mindegyiket más családok közössége hozott életre, de vannak olyan családok, melyek nem csak egy szervezetnek tagjai. A Habsburg ház tagjai ennek a Genealógiai Társaságnak a tagjai, és ezért v.József főherceg viszonylag könnyen elérte, hogy az általa pártolt és vezetett Vitézi Rendet oda felvegyék. A hamisság a bejegyzésnél érhető tetten, miután a Rendet nem valódi nevén, hanem "Vitézi Lovagrend" néven vették nyilvántartásba, 1920-as alapítással. A bejegyzés szerint a "Lovagrendet" királyi határozat, illetve törvény hozta életre, ami persze megint nem igaz, mert amint a történelmi visszatekintésben láttuk, a Vitézi Rendet nem jogszabály, hanem egy bizottsági határozat alkotta meg (ld.: 3. Széki ülés határozata, 1920. november). Végül ezen szervezet legfőbb védnökeként a Habsburg házat, jelesen v.József Árpád királyi herceget jegyezték be "Nagymesterként", jóllehet ezt a címet csak 1993-ban a Münchenben tartott Széki Ülésen hozták létre.
Mindent összevetve, a Rend számára nagy megtiszteltetést jelent, hogy ilyen jelentős családok együttese elismerőleg megemlékezett, de azzal hogy bennünket lovagoknak tekint, maga a Vitézi Rend nem vált lovagrenddé, mert ennek tárgyi feltételei nincsenek meg. Ezt a körülményt a későbbi történések is megerősítik.
v.József főherceg nem érte meg a lovagi elismerést, 1962-ben, 90 éves korában elhunyt. Utódául az egybehívott széki ülés v.Farkas Ferenc altbgy-ot választotta meg a Rend új főkapitányának.
Az új főkapitány 15 évig vezette a rendet, mely ebben az időszakban létszámában és lelkületében tovább erősödött.
A rendtagok áldozatkészsége lehetővé tette, hogy az 1972-ben alapított "Vitézi Tájékoztató" című újság évente két alkalommal jelenjen meg, melyet később a "Vitézi Közlöny" egészített ki. A Vitézi Rend jelentette meg 1977-ben a "Magyar Királyi Fegyveres Erők Képes Krónikája" című kiadványt, mely szerte az emigrációban még inkább összekovácsolta a volt katonákat.
A Vitézi Szék 1976. évi ülésén elfogadta, és életbe léptette a "Rendi Kódexet", mely a szervezeti életet a korábbiaknál feszesebben szabályozta. Az akkori indoklás szerint a "Kódex" elnevezést az indokolta, hogy a lovagrendek is így nevezik működési szabályzatukat.
v.kisbarnaki Farkas Ferenc főkapitány, 85 éves korában, 1977-ben mondott le tisztségéről. Utóda v.József főherceg unokája, az 1933-ban született v.Habsburg József Árpád királyi herceg, helyettese v.Radnóczy Antal lett.
1981-ben, az első ünnepélyes vitézavatás emlékére, megalapították a "60 éves Jubileumi és Emlék-keresztet", mely kitüntetést nem csak a vitézek, hanem kiváló nemzetszolgálatot teljesítő személyek is elnyerhetik.
Egy évvel később, 1982-ben felvetődött a Nemzetvédelmi Tagozat létrehozásának a gondolata, mely a Rend létszámának jelentős emelését volt hivatva biztosítani. A javaslattal szemben sok ellenvélemény hangzott el, melyek különösen a Rend felhígításának a veszélyére mutattak rá, és tekintélyének csorbításától tartottak. A megnyilvánult ellenállás hatására a javaslatot levették a napirendről és a széki ülés úgy döntött, hogy erről a témáról készüljön egy részletes tervezet. Amikor ez a tervezet elkészült, már nem hívták össze a Vitézi Szék tagjait döntéshozatalra, hanem erről a hatos bizottságban döntöttek.
Időközben ugyanis v.Radnóczy mint helyettes főkapitány azt javasolta, hogy a "gyorsabb ügyintézés" végett hozzanak létre egy hat főből álló bizottságot olyan személyekből, akik München térségében élnek, és ezért könnyen mozgósíthatóak. Ez a "Hatos" bizottság majd dönt a fontosabb ügyekben, és a Vitézi Szék tagjai utóbb ezeket a döntéseket majd szentesítik.
Így préselték át a Nemzetvédelmi Tagozat ügyét is, melyet nyílt ülésen a törzskapitányok egyhangúlag sohasem hagytak volna jóvá.
Az akkori indoklás szerint: "Az új tagozattal a főszempont nem csorbul, hiszen a kiváló fegyveres szolgálat jutalmazása továbbra is vitézzé avatással történik, a (Szellemi fegyverekkel) végrehajtott kiváló nemzetszolgálat jutalmazása pedig a tagozatba való felvétellel történik. Mindkét szolgálat nemzetvédelmi érdekeket szolgál, így a két kategória kiegészíti egymást."
A szép célok a gyakorlatban azonban másként realizálódtak. Az NT-be (Nemzetvédelmi Tagozat) való felvétel legtöbb esetben egyéni érdekeket szolgált, és megnyíltak a kapuk olyan emberek előtt is, akik később a Rend számára csak koloncot jelentettek. Az NT-be történő felvételnek nem volt akadálya az sem, ha valaki valamilyen szélsőséges (nyilas, kommunista) pártnak volt a tagja, sőt aktív kommunista párttagokat is vettek így fel a Rendbe. 1989 után ugyanis a rehabilitáció és az előléptetések kiharcolása érdekében v.Radnóczy javaslatára és nyomására egy sor magas rangú, kommunista, moszkovita tisztet is felvettek az NT-be, hálából a sima és gyors ügyintézéséért.
A későbbiekben feszültséget jelentett az is, hogy az NT tagság nem volt örökölhető, és ebbe sokan nem akartak beletörődni, így szembe kerültek a rendi vezetéssel. Mások a "Vitéz" jelzőt használták nevük előtt, mely az NT tagokat nem illette meg. Végül sokan teljesen érdektelenekké váltak, nem foglalkoztak rendi ügyekkel, tagdíjat nem fizettek, munkát nem végeztek.
Összefoglalva, 15 év tapasztalataival a hátunk mögött azt kell mondanunk, hogy felesleges és erőltetett dolog volt annak idején az NT tagozatot létrehozni.
6.
A Vitézi Rend története a rendszerváltás után
Az elnyomott és a szovjetek által megszállt országok népei előtt 1989-ben felcsillant a szabadság reménye. A hidegháború okozta gazdasági erőfeszítések megtörték a szovjetek erejét és katonai hatalmát. Az akkori szovjet elnök Gorbacsov a helyzetet felismerve Málta szigetén megállapodott 1986-ban az amerikai elnökkel Reagennel, hogy a szovjetek a kelet európai megszállt országokból kivonják csapataikat. A változás szele végigsöpört hazánkon is, új államforma, új alkotmány született és létrejött a parlamentáris demokrácia.
Ennek jegyében született meg az 1989. évi II. törvény, mely újra lehetővé tette a társadalmi szervezetek alakítását.
A Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád 1991 augusztus 19-én fogadta a Vitézi Rend külföldön élő küldöttségét, melynek tagjai voltak : v.Habsburg József Árpád, vitéz Radnóczy Antal, Dr. vitéz Zsigmond András, vitéz Szakály Sándor és az I.C.O.C. részéről Patrick O' Kelly de Conejera alezredes, főtitkár. A köztársasági elnök kijelentette, hogy a Vitézi Rend Magyarországon újra működhet, de csak társadalmi szervezetként, és kívánatos, hogy a főkapitány a magyar törvények által választott, és életvitelszerűen Magyarországon élő személy legyen. Ezt akkor a küldöttség tudomásul vette.Ez alapján a Vitézi Szék 1991 szeptemberében, Münchenben tartott ülésén egyetértett azzal, hogy a Rend magyarországi szervezetét meg kell alakítani. Erre az adott lehetőséget, hogy 37 korábban avatott vitéz már felvette a kapcsolatot Münchennel, és készen álltak arra, hogy a Rend újjászervezését a bírósággal is hitelesítsék.
A Fővárosi Bíróság 1992. február 3-án kelt 6.Pk.68.060/01 számú végzésével, 4227 sorszám alatt bejegyezte a "Vitézi Rend Magyarországi Tagozata" nevű társadalmi szervezetet Hingyi László képviseletével és lakásának székhelyként történő megjelölésével. Ezzel lehetővé vált, hogy 47 év kényszerhallgatás és szétszóródás után a Vitézi Rend újra törvényesen működjön Magyarországon, és megvalósuljon vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó, a Vitézi Rend örökös főkapitánya hagyatéka, valamint a Regensburgi ülés határozata.
Az újjáalakulásnak hamar híre ment, és 1992 júniusáig az alakuló közgyűlésen részt vett 39 korábban már felavatott vitézhez 45 felavatott vitéz jelentkezett szolgálatra. A Rend érdekében tevékenykedőknek az első időszakban nem volt címe vagy rangja, őket "Szervezőknek" hívták. A szervezők munkájának koordinálásával a főkapitány v.Hingyi Lászlót bízta meg, aki ezt a tisztséget 1993-ig látta el. Az anyagi ügyekkel v.Tóth Béla, az ügyvitellel és irányítással Dr.v. Szakonyi László foglalkoztak, akikhez áprilisban Dr.v. Bercsényi Miklós is csatlakozott. Együttes munkájuknak lett az eredménye, hogy a Bécsben, 1992 nyarán tartott Széki Ülésen már 106 felvételi kérelmet lehetett előterjeszteni, melyek közül 33 saját jogon kérte a felvételét.
Külön gondot jelentett az avatás megszervezése. Mindenki díszes, ünnepélyes avatás megrendezését remélte, de rövid időn belül csalódást jelentettek a sorozatos elutasítások. Így például az esztergomi érsek Paskai László nem járult hozzá, hogy egyházmegyéjében templomban legyen az avatás, az akkori honvédelmi miniszter Für Lajos pedig a politikai helyzetre hivatkozva bújt ki azon kérés alól, hogy valamelyik honvédségi intézményben kerüljön sor az ünnepélyre.
Így aztán a szorult helyzetben mindenki nagy lelkesedéssel fogadta el Tabódy István nyá. tábornok, kanonok, bicskei plébános ajánlatát, hogy az avatást az ő templomában, Bicskén tartsuk. Tabódy ugyanis a saját jogon avatandók listáján szerepelt, ugyanis a háborúban huszártisztként vett részt, tizenkétszer sebesült, és 18 évig ült Rákosiék börtönében. Az országban közismert személyiség volt, és várományosa volt a megalakulóban lévő tábori püspöki tisztnek.
A háború utáni első magyarországi ünnepélyes avatásra 1992 október 26-án Bicskén került sor felejthetetlenül szép és díszes ünnepség keretében. Az avatást a Rend főkapitánya v.József Árpád királyi herceg végezte, az ünnepélyes szentmisét és a szentbeszédet v.Tabódy István tartotta. A történelmi eseményen azoknak a vállát érintette az avató pallos, akik az 1945 utáni kommunista diktatúra 47 éve alatt csak lelkükben, szívük legmélyén vallhatták magukat vitéznek. Ezen az ünnepségen szentelte fel vitéz Tabódy István a Vitézi Rend központi zászlóját.
Az ünnepségen sok vendég vett részt, a politikai élet, a honvédség, a testvéri rendek és szervezetek képviseltették magukat Az avatásnak jelentős sajtóvisszhangja is volt, ebben az időben még zömmel negatív hangvétellel. Az országos televízió a híradások között számolt be a vitézavatásról.
Az avatást követően újult erővel indult el a szervezőmunka, és a szervezeti élet feltételeinek kialakítása, így az egyesülési törvény előírásai szerint kijelölésre és megválasztásra kerültek a rend területi küldöttei. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ígéretekben nem volt hiány, de valós segítséget a Rend senkitől sem kapott. Hosszas huzavona után a Hadtörténeti Intézetben adtak egy helyiséget, mely korábban a fogda volt, melynek sem ablaka, sem fűtése nem volt, a munkavégzés alapfeltételei hiányoztak. Így aztán mindenki otthon dolgozott a Rend érdekében.
A megfeszített munka eredményeként 1993. tavaszára 250 felvételi kérelem érkezett be, melyet gondos ellenőrzés és véleményezést követően, elbírálás végett Münchenbe kellett kiküldeni. Ugyanis 1996-ig bezárólag a felvételi kérelmek elbírálására a Rend magyar vezetőinek nem volt felhatalmazása, azokat minden esetben Münchenben bírálták el, és ott irattározták.
Az év egyik jelentős eseménye, hogy augusztus 19-én Székesfehérváron emléktáblát avattak a volt Magyar Királyi "Szent István" 3. Honvéd Gyalogezred hősi halottai emlékére. A kegyeletes ünnepség szónoka -az emléktábla megvalósítója- vitéz Koós Ottó m. kir. százados, rehabilitált őrnagy az alábbiakban emlékezett egykori bajtársaira: " Ma itt emlékezni, tisztelegni, és jelképesen temetni gyűltünk össze. Emlékezni az ezredre, mely első királyunk nevét viselte és 25 évig létezett, melynek kiváló szelleme e régi laktanya udvarán még ma is él. Hisz jelmondata -melyhez ma is ragaszkodunk, talán a város is azonosul vele- "Szent Istvánnal álljuk mindig a vártát."... Ezredünk a háborúból sajnos alaposan kivette részét. 1941. október 27-től -mikor az első mozgósított egység elhagyta állomáshelyét- a háború végéig három teljes és egy csökkentett létszámú ezredet állítottunk fel.. Az ezred veszteségét nehéz pontosan megállapítani, a rendelkezésre álló hiányos adatok alapján azonban több mint háromezer fő hősi halottaink száma. Ma ezek előtt a bajtársak előtt tisztelgünk hősi emléktáblájuknál és meghajtjuk az emlékezés nemzeti -és fekete zászlaját, mert ők a legtöbbet, az életüket áldozták a haza védelmében. Tragédiájuk haláluk után is folytatódott, mert tisztelet helyett -amit a hősi halálukkal kiérdemeltek- "fasiszta hordának" nevezték őket is.. A gyűlölet, az embertelenség és az elvakultság odáig merészkedett, hogy az ezred által 1942. augusztus 15-én a zászlóaljak laktanyáiban az addig elesett bajtársak nevének felsorolásával elhelyezett emléktáblákat eltávolították és összetörték.. Régi álmunk teljesül most ezen hősi emléktábla létesítésével.. Elesett bajtársaim! Legyen ez a tábla jelképes síremléketek is, mert tudom, hogy sok hősi temetőt elplaníroztak.
Az 1993. évi Széki Ülést is Münchenben szervezték, amikor is a felvételi szabályzatot megváltoztatva úgy határoztak, hogy az új rendtagok a jövőben "Esküt" és nem "Fogadalmat" tesznek. Ennek eredményeként az avatandók ma már a Szent Koronára tett esküvel tesznek hitet elkötelezettségük mellett.
Ugyancsak a Széki Ülés döntött arról is, hogy a Rend első emberét ezen túl Nagymesteri cím illeti, ebből adódóan v.Radnóczy Antal főkapitánnyá lépett elő.
A változás nem tetszett mindenkinek, mivel sokan a nagymesteri címet a szabadkőművesekkel asszociálták, nem beszélve arról, hogy a Vitézi Rendnek sohasem volt nagymestere. Végül is a többség abban bízott, hogy a lovagrendi elnevezés, a nagymesteri cím kifogja a szelet a baloldali ellenzék vitorláiból, és megszűnnek az állandó sajtótámadások és vádaskodások, miszerint a Rend szélsőséges jobboldali szervezet.
Ezen az ülésen helyettes főkapitánynak nevezték ki v. Tabódy István tábornokot, törzskapitányi címet kapott v.Hingyi László és így a jövőben a magyarországi szervezet is részt vehetett a döntések meghozatalában (20-ból két fő). Ugyancsak itt foglaltak állást a magyar felvételi kérelmekről, melyek közül végül is 220 fő jelentkezését fogadták el.
A második magyarországi avatásra Visegrádon került sor, 1993. szeptember 12-én. Ennek az avatásnak érdekessége volt, hogy most első ízben külföldről érkezett vitézeket is avattak, eddig ugyanis a nem magyar honosok avatása legtöbb esetben a Széki Üléssel egy időben, azonos helyen történt. Az avatást v.Radnóczy Antal főkapitány végezte, melyen ezernél több vendég és érdeklődő vett részt.
Az avatást megelőzően szeptember 4-én volt Kenderesen a Rend első főkapitányának, vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország egykori kormányzójának újratemetése. Az ünnepség több mint százezer embert mozgósított az ország egész területéről, de nagyon sokan érkeztek külföldről is. Jelen voltak kormánytagok, az akkori miniszterelnök Antall Józseffel az élen, a legtöbb politikai párt és társadalmi szervezet képviselői. Meg kell emlékezni arról, hogy Horthy hamvainak hazahozatalában anyagilag és szervezés vonatkozásában oroszlánrészt a volt tengerésztisztek szövetsége vállalt, élükön vitéz Dávidházy András hosszújáratú tengerészkapitány vezetésével. A magyarországi Vitézi Rend egy díszszázaddal képviseltette magát a temetésen.
A temetéshez kapcsolódott Kenderesen egy másik ünnepség is, nevezetesen a magyar Vitézi Rend tagjainak adományaiból felállított Horthy szobor, melyet a volt Horthy kúria kertjében helyeztek el. Az életnagyságú bronz mellszobor ma is az egyetlen Horthy szobor Magyarországon. A közel félmillió forintba került emlékmű azért valósulhatott meg, mivel minden résztvevő csak az anyagköltségeket számolta el, és térítésmentesen járult hozzá saját munkájával. A szobor felállításához abban az időben nagy bátorság kellett, mert merénylettel, atrocitásokkal, ellentüntetéssel számolni lehetett. Utólag is ismételt köszönet illeti az alkotó művészt, Domonkos Bélát, az alapépítmény készítőjét, Kondor Károly kőművest, a város polgármesterét, Baranyai Ferencet, és Fehérvári Lászlót a mezőgazdasági szakiskola igazgatóját (ez utóbbi felügyelete alá tartozik a volt Horthy kúria), bátorságukért, sokoldalú segítségükért.
Az avatás, az újratemetés és a szoboravatás ünnepségei megmutatták, hogy a magyarországi vitézi közösség, időközben 400 fölé emelkedett tagsága önállóan, jól, és külső segítség nélkül is el tudja látni munkáját. A felvételre jelentkezők nagy számából következtetni lehetett arra, hogy a létszám hamarosan megközelíti a háromezer főt. Ezért a tagság körében egyre gyakrabban hangzott el az a kívánság, hogy a rendi vezetésnek belátható időn belül, teljes egészében haza kell települnie, és a magyarországi tagság kapjon létszámának megfelelő arányú képviseletet a rendi vezetésben. 1993 végén ugyanis a magyar taglétszám már meghaladta a külföldön élők számát.
Az 1994-es esztendő a január 4-én megtartott küldött közgyűléssel indult, melyen v.Hingyi László elnök beszámolt az elmúlt 2 év működéséről és eredményeiről, és bejelentette a vezetőség lemondását. Ezt követően a küldöttek vitéz Tabódy Istvánt választották meg elnöknek és elfogadták a módosított alapszabályt. Az új elnököt a Fővárosi Bíróság 1994. február 17-én jogerősen bejegyezte. Januárban avatták fel a Hadtörténeti Intézet udvarán az ország első "Doni Emlékművét", a Don menti harcokban elesett és elpusztult több mint százezer magyar katona emlékére, mely ugyancsak a Vitézi Rend pénzéből létesült. A több mint 650 ezer forintba került emlékmű árának kétharmadát a külföldön élő vitézek adták össze, külső anyagi segítséget sehonnan sem kaptunk. Büszkék vagyunk arra, hogy ezen az emlékhelyen a felavatás óta minden év január 12-én katonai ünnepség keretében közösen emlékeznek az áldozatokra állami-, katonai-, önkormányzati-, és civil szervezetek, az egykori katonák és hozzátartozók, valamint a lélekben velük együtt érző több ezer magyar ember.
A felvételre jelentkezők száma jelentős mértékben tovább nőtt, 1994 tavaszán több mint 500 személy nyújtotta be felvételi kérelmét. Ezek feldolgozása óriási munkát jelentett a Rend minden vezetője számára, hiszen a rendelkezésre álló technikai és anyagi bázis nem bővült. Egyedül a vezetők lelkesedése, és jelentős anyagi hozzájárulása tette lehetővé a folyamatos és időarányos munka elvégzését. Májusban azonban már sikerült kivinni a javaslatokkal ellátott kérelmeket, elbírálás végett, melyek ügyében a júliusban tartott Széki Ülésen mondták ki a végső döntést.
1994. szeptember 10-én a szegedi fogadalmi templomban volt a vitézavatás, melyet nagy katonai és egyházi pompával rendeztek, és ahol 411 új jelentkezőt avattak vitézzé. Az egyházi szertartást a szegedi megyéspüspök Gyulay Endre végezte, aki az ünnepi szentmise alatt szentbeszédet mondott. Igét hirdetett Dr. Bartha István református püspök. A Szent Korona mása mellett a koronaőrök eredeti díszruhában adtak őrséget.
A 11 törzskapitány élén jelen volt v.József Árpád nagymester, aki az avatást végezte és v.Tabódy István h. főkapitány, aki az esküt az avatandóktól kivette.
A székesegyházat színültig megtöltő mintegy 3200 családtag és vendég, valamint a Magyar Televízió csoportjának jelenléte egyértelműen bizonyította, hogy egyre nagyobb érdeklődés kíséri a vitézek itthoni életét és megmozdulásait. Az avatáson jelen volt többek között Horthy Istvánné sz. Edelsheim Ilona grófnő, a köztársasági elnök, a magyarországi lovagrendek, a honvédelmi miniszter, a belügyminiszter képviselője, katonai attasék, számos tábornok és tiszt.
A hazai sajtó kisebbik hányada hitelesen számolt be az eseményekről, azonban a legtöbb lap cinikusan vagy értetlenül emlékezett meg a vitézek megmozdulásáról.
Csupán érdekesség, valamint a történelem kedvéért meg kell emlékezni arról, hogy sokan nem helyeselték azt, hogy az ünnepséget Szegeden tartjuk, mivel attól tartottak, hogy a szerbek valamilyen provokatív támadást fognak végrehajtani. Ebben az időben ugyanis javában tartott a jugoszláv belháború. Az ünnepség azonban minden baj nélkül, szépen és méltóságteljesen zajlott le.
Időközben a Rend vezetői - v. Radnóczy és v.Tabódy között - vita alakult ki, mely megosztotta rendtagokat és okot adott arra, hogy v. Radnóczy hitelességét újra vizsgálat tárgyává tegyék. Megerősödtek azok a hangok, melyek a Renden belüli magyar vezetés kialakítását, és annak hazatelepítését szorgalmazták.
1995-ben 650 jelentkező kérte felvételét. A jelentkezőket változatlanul külföldön bírálták el. 1995 július elején Münchenben volt Széki Ülés, melynek sok érdekes fordulata volt. Első ízben fordult elő, hogy magyar rendtag írásban fordult a főkapitányhoz azzal a javaslattal, hogy a Rend teljes vezetése települjön Magyarországra, és a főkapitány is magyar lakos legyen. A levelet Hellebronth Gusztáv írta, akit csak nagy üggyel-bajjal lehetett megmenteni a főkapitány haragjától.
Az ülésen Dr. v. Szakonyi László előadásában nagyon okos és előrelátó javaslat hangzott el a rendi vezetés fokozatos hazatelepítéséről, melyet azonban a főkapitány, v. Radnóczy Antal köré csoportosult, többségben lévő, külföldön élő törzskapitányok leszavaztak azzal az indokkal, hogy a magyar politikai helyzet még nem érett meg a hazatelepülésre. Az ülés határozata alapján 4 fővel gyarapodott a hazai törzs
TOVÁBB
