Több száz honvéd megmentésével írta be magát a történelembe vitéz alsótorjai Vastagh György ezredes   

 Szentesen 1944-re egyre inkább kézzelfogható valósággá vált – mind térben, mind időben felfogható közelségbe került – a háború. A városban megkezdték az alaksorokban kialakítani az óvóhelyeket illetve elkezdték a légvédelmi állásokat kialakítani (az angolszász légierő hazánkra mért csapásai okán). Debrecent ért bombázás hatására, a szentesi polgári repülőteret hadicélokra kezdték el használni. A repülőteret használta hazánk légiereje illetve a későbbiekben a németek légiereje is (3darab Messerschmitt Me 323 Gigant hatmotoros szállító repülővel) használatba vette. A Messerschmitt Me 323 Gigantok feladata: hadianyag szállítás a frontra, sebesültek szállítása a szentesi hadikórházakba. Érdekessége a szentesi hadikórházaknak, hogy a Bartha János Mezőgazdasági Szakiskolában kialakított hadikórházban ápolták a későbbi Nobel-díjas német írót, Heinrich Böllt.

1944 nyarán kezdték el kiépíteni a Szentes körüli kb. 27 km-es védvonalat illetve a Szentest és Csongrádot összekötő vasúti hídnál egy a szűkebb hídfőt védő védvonalat (az építők: munkaszolgálatosok és sáncmunkára fogott szentesi férfiak voltak).  A románok 1944 augusztus 23-án bekövetkezett átállása felgyorsította az eseményeket. Nem sokkal a román árulás után, hazánk földje a román és a szovjet katonák csizmáját nyögte. Mind magyar, mind német részről voltak törekvések az ellenséges csapatok kiszorítására. Magyar részről így történt, hogy Arad térségében csapataink sikeresen mentek át támadásba, ezzel ideiglenesen felszabadították Aradot illetve nagyszámú ellenséges román haderőt morzsoltak fel. A csapataink később kénytelenek voltak az Arad-Orosháza-Nagymágocs-Szentes vonalon visszahátrálni a Tisza vonaláig.

Szentes térségében 1944 október 6-7 magasságában kezdődtek a harcok. Magát a 27 km-es védvonalat a szovjet csapatok október 8-án reggel kezdték támadni. A védők bátor helytállása ellenére a szovjet csapatok a nap folyamán több ponton is (nagy veszteségek árán) áttörték a külső védvonalat. A Tisza irányába visszaszoruló magyar alakulatok utcai harcokban igyekeztek – egymás visszavonulását fedezve – időt nyerni Szentes katonai kiürítésére. A délután folyamán több szovjet páncélos ék is megközelítette a szűkebb hídfőt. A védők hősiességét jól példázza, hogy a hídtól légvonalban 1 km-es távolságon egy 12 órás közvetlen tűzharc bontakozik ki (ebben a harcban több szovjet katona is megkapta a Szovjetunió legmagasabb katonai kitüntetését, a Szovjetunió Hőse elismerést). A szűkebb hídfő északi területén zajló harcokban, halt hősi halált ifj. nemes vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc páncélos hadnagy (vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc vezérezredes, a Vitézi Rend harmadik Főkapitányának a fia). A szorongatott hídfőbe több ponton is betörtek a szovjetek, itt vitéz nemes alsótorjai Vastagh György ezredes lélekjelenlétének és bátor helytállásának köszönhetően egy a hídfőből történő kitörés során sikerült visszavetni a szovjet előrenyomulást, így több száz honvéd életét megmentve, akik így vissza vonulhattak a csongrádi oldalra.  Ezen hőstett volt Vastagh ezredes utolsó harci cselekménye, mivel a visszavonulást követően a csongrádi oldalon egy szovjet aknagránáttól elszenvedett súlyos sérülésekbe másnap elhunyt. Tettével post mortem kiérdemelte a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet.

Október 8-ról 9-re hajló éjszakán több bátor vállalkozásnak köszönhetően az ekkor már a szovjet tüzérség által bemért és erős tűz alatt tartott hídon sikerült az ember és a hadianyag zömének átmentése a csongrádi oldalra. A bátor vállalkozások egyik kiemelkedő alakja volt vitéz Bakondy Imre törzsőrmester, aki tettéért megkapta a Magyar Arany Vitézségi Érmet. A tarthatatlan hídfőállás kiürítése után megtörtént a vasúti híd felrobbantása. Szentesen ezzel véget ért a háború, de elkezdődött a szovjet fennhatóság, mely tartogatott még nehézséget a város lakóinak.

A túra 2020 október 11-én (vasárnap) került megrendezésre. A túra vasárnap 8 órakor indult el a szentesi Kossuth-térről. Az indulást követően szinte azonnal megálltunk, ugyanis ott volt a túra „nulladik megállója”, Pirity Mátyás vadászrepülő pilóta, magyar-finn nemzeti hős emléktáblája, melyet megkoszorúztunk (Pirity Mátyás a szentesi harcokban nem vett részt, de mint szentesi születés háborús hős a túra őróla is megkíván emlékezni). Az emléktáblától, átvágva a városon, eljutottunk a Bánomháti temetőben, ahol több, a szovjetek által brutálisan kivégzett huszár alussza örök álmát. A huszárok sírját megkoszorúzva és a róluk szóló visszaemlékezést meghallgatva emlékeztünk meg. A Bánomháti temetőt elhagyva az egykori külső védvonal déli részein folytattuk a túrát.

A következő megálló a Kálvária Temető volt, azon belül is a hősi halált halt katonák parcellái. A temetőben koszorú elhelyezéssel és egyperces néma csönddel adóztunk az ott nyugvó hősök emléke előtt (az itteni parcellák egyike ifj. nemes vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc páncélos hadnagyé). Túránkat folytatván, egy nagyobb lélegzetvételű részéhez érkeztünk. A nagyobb gyalogos szakasz végén értük el a szentes határában található egykori repülőteret. A repülő téren fogyasztottuk el az ebédünket. Az ebédünk elfogyasztása közben, ismertették velünk a repülőtér harci múltját illetve a túrán szintész részvevő hagyományőrzők előadásával, még jobban átélhettük a 44-es eseményeket.  

A repülőtérről elindulva folytattuk a túra következő előttünk álló szakaszát. Az adott szakasz végén megérkeztünk a túra következő megállójához, a „kisbarnaki kopjafához” (a kopjafa azon a helyen áll ahol az ifjú páncélos hadnagy, bátor helytállása során hősi halált halt). A kopjafánál koszorúzással és főhajtással tisztelegtünk a hadnagyúr emléke előtt. A túrát folytatván elértünk, ahhoz az 1km-es szakaszhoz, amelyet a megállíthatatlannak hitt Vörös Hadsereg csak 12 órás intenzív harc árán tudott megtenni. Itt a harcok lefolyásáról kaphattunk képet, a túlélők visszaemlékezéseinek a segítségével. Innen már kis idő alatt már a Szentest és Csongrádot összekötő hídfőhöz érkeztünk (a mai vasúti híd, közvetlen a 44-ben felrobbantott híd helye mellett helyezkedik el). Itt a régi hídfő maradványán elhelyezett emléktáblát megkoszorúztuk (emlékezve az itteni harcok hőseire) illetve egy összefoglaló előadás keretein belül megtudhattunk mely alakulatok harcoltak itt illetve mi lett az alakulatok sorsa a későbbiekben.

A hídfőtől megkezdtük a túra utolsó szakaszát, melynek egy része a festői szépségű Tisza ártérben volt. Szentesre visszaérve a szervezők egy bográcsossal kedveskedtek számunkra. A bográcsos elfogyasztását követően kiosztásra kerültek az emléktúra emlék kitüntetései (a szervezők kitüntetést alapítottak a teljesítők részére, a kitüntetést következők alapján lehet kiérdemelni: bronz fokozat = a túra ötszöri sikeres teljesítése; ezüst fokozat = a túra tízszeres sikeres teljesítése; arany fokozat = még nincs meghatározva).

A túra, egy igazán jó kezdeményezés, mely méltó emléket állít a hősöknek. A túra során igazán jó emberi kapcsolatok és barátságok alakulnak ki. A túra sikerét jól mutatja, hogy a szervezők mögött áll (a mostani évvel együtt) egy sikeres évtized. A szervezők további évtizedeihez sok sikert kívánunk, és Isten áldását kérjük!  Gratulálunk Bartus Ádám főszervezőnek és mindenkinek, aki rész vállal a szervezésből és a lebonyolításból. Illetve gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a túrát.

vitéz Oláh Szabolcs
vit. őrmester,
sajtó és média referens