Városunk jelentős részét megmozgató
esemény volt 2025. augusztus 16-án és 17-én Nyíregyházi Huszártalálkozó. A kétévente megrendezett eseményre sokan kíváncsiak voltak. Miniszter és dandártábornok nyitotta meg az ünnepséget; látványos huszárfelvonulásban gyönyörködhettek a résztvevők; díszsortűz emelte annak jelentőségét. A sóstói múzeumfaluban pedig egész napos huszáros és katonai bemutatók sora követte egymást. Vitézeink közül többen részt vettek az eseményen.
.jpg)
Érdemes idézni
rendtársunkat, dr. vitéz Bene Jánost, aki történész, címzetes levéltáros, a
Magyar Huszár Szövetség titkára: „A magyar huszár sokak számára nem csupán
díszes egyenruhába öltözött lovaskatona: egyszerre vers, népdal, tánc, romantikus
képeslap és a magyar néplélek egyik szimbóluma. Hosszú évtizedek hallgatása
után azonban kemény munkára volt szükség, hogy a huszár becsületét visszaállítsák.
Nyíregyháza ebben kulcsszerepet játszott: 1991-ben itt rendezték meg az első
országos huszártalálkozót, amely azóta hagyománnyá vált a szabolcsi vármegyeszékhelyen”.
A huszárok közül sokan lettek vitézzé avatva; vezetőik közül hatnak az emlékparkban
bronz portréja is látható a márvány oszlopon.
.jpg)
A késő estébe
nyúló programok után vasárnap délelőtt éppen itt, a Huszár Emlékkertben
folytatódtak az események. Bene János kiemelte, hogy a vitézek vállalták ennek
rendben tartását. S valóban, erre az ünnepre is szépen feldíszítették a
kavicsok rendbetételétől kezdve az oszlopok lemosásán át a rózsákkal való
feldíszítéséig, melyben a kis kadétjelöltjeink is segédkeztek. Az emlékbeszédek
és koszorúzások mellett egyházi szolgálatot is kért a főszervező, melyet
székkapitányunk mint görögkatolikus pap vezetett. Majd itt is díszsortűz és a
huszárok díszfelvonulása tette emlékezetessé az ünnepséget. Vitézeinknek is
öröm volt részt venni a huszártalálkozón. Az eseményről IDE kattintva többet is olvashatnak.
.jpg)
Prof. Dr. vitéz Ivancsó István székkapitány
vitezirend.com |