Vitéz Csantavéri Tivadar Károly székkapitány bevezető beszéde és a Himnusz eléneklése után a történelmi egyházak jelenlévő méltóságai a római katolikus-, a református- és az evangélikus egyház képviseletében szóltak a háború borzalmairól, az itthon maradottak áldozat vállalásáról és szenvedéseiről. Méltatták a véráldozatot hozott diósgyőri elesetteket.
  
A Nagy Háborúban 204 bátor diósgyőri katona szenvedett hősi halált a magyar hazáért.
  
  
  
Ezek után a székkapitány ünnepi beszéde következett. 
  
Korabeli dokumentumok felhasználásával ismertette a megemlékezőkkel a szobor felállításának történetét az ötlettől a megvalósulásig. Szólt a rendkívül ünnepélyes és bensőséges avatási ceremóniáról. Felolvasta az akkor elhangzott ünnepi szónoklatokat.
  
A megemlékezést színesítette, hogy a korabeli szoboravatási ünnepségen szavalt verseket a Miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon 10. C. osztályos tanulói – Horkay László (Barcsa János:”Ezek a hősök”) és Grolmusz Fanni (Bajza József:”Apotheosis”) – igen nagy átéléssel adták elő.
  
A székkapitány szólt azokról is, akiket a Nagy háborúban tanúsított hősi magatartásukért nagybányai vitéz Horthy Miklós Magyarország kormányzója vitézekké avatott. Büszkén mondta, hogy az avatottak között volt apai nagyapja is – vitéz Csantavéri István tartalékos őrvezető -, aki ötvenhat hónapon keresztül harcolt a szerb- és az olasz fronton.
  
Röviden szólt még a több mint négy éven át tartó véres küzdelmet követő dicstelen időszakról: a forradalomról, a proletárdiktatúráról, a román-magyar, majd a cseh-magyar háborúról, a megszállásokról és végül a sátáni békeműről – Trianonról, minek következtében létre jött egy olyan Csonkaország – a világon egyedül -, amely körös-körül saját magával határos.
  
  
  
Ezután Sajó Sándor: „Magyar ének 1919-ben” című verse következett.
  
  
  
Majd a székkapitány reményét fejezte ki, hogy minden igaz hívő magyar bízik Isten magyarok iránti szeretetében, és hiszi, hogy végül győzni fog az Igazság.
  
  
  
Végezetül egy ma is aktuális verset hallhattak a jelenlévők. Ábrányi Emil:”Még él a magyar” című költeményét.
  
  
  
A székkapitány megköszönte a jelenlévőknek, hogy elfogadták meghívását és aktív részesei voltak az ünnepi megemlékezésnek.
  
A bensőséges megemlékezés a Szózat és a Székely Himnusz eléneklésével fejeződött be.
  
  
  
Diósgyőr, 2014. 10. 01.
  
  
  
 
  vitéz Csantavéri Tivadar Károly
  
  
  
  
  
  
    
  székkapitány
  
  
  
  
  
  
    
  |