|
A közelmúltban
kapcsolatba léptünk a miskolci Mosoly Műhely Egyesülettel. Önkéntesei
rendszeresen megfordulnak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház
részeként működő Velkey László Gyermekegészségügyi Központ (GYEK)
csecsemőosztályán. Azokhoz a babákhoz járnak, akik szülő nélkül fekszenek a
kórházban: ringatják, sétáltatják, testi közelséget adnak nekik – olyasmit,
amit egy kórházi osztály leterhelt személyzete önmagában nem tud pótolni.
Az Egyesület
nagyszabású adománygyűjtő akciót szervezett a környékünkön. Az akcióhoz
sikeréhez Rendünk tagjai is hozzájárultak és a lebonyolításában is aktívan
részt vettek.

2026.09.17-én a
délelőtti órákban vitéz Szabó Péter karitatív megbízottunk az Egyesület
munkatársaival közösen babaápolási termékekből álló adománycsomagokat segített
kiszállítani és átadni Miskolcon, a GYEK 3 kórházi osztályának és a Farkas Jenő
úti intézményének.
Még ugyanezen a
napon 14:00 órai kezdettel, - egy korábbi adományozás során tett ígéretként -,
vitéz Szabó Péter a Sátoraljaújhelyi Egyesített Szociális Intézményben tartott
előadást, karitatív tevékenységünk részeként, melyen vitéz Gilányi Attila
rendtársunk is részt vett.
Az interaktív
előadás témája a “Köznevelési intézményekben előforduló bántalmazások"
volt. A nagysikerű előadáson a szociális- és további jelzőrendszeri
szakembereken túl, pedagógusok, intézményvezetők, iskolaigazgatók, a
gyámhivatal vezetője, illetve helyi rendőrkapitány is megjelent. A program után
a felmerült szakmai kérdésekre rendtársunk készségesen válaszolt.
Az előadás
befejeztével rendtársaink közel 100 darab csokoládét adtak át Jurkó-Sándor
Évának a Család- és Gyermekjóléti Központ szolgálatvezetőjének, amit a
hátrányos helyzetű gyermekek fognak megkapni.
Ezúton is köszönöm
rendtársaink önzetlen, példaértékű tevékenységét!

vitéz Csantavéri
Tivadar Károly törzskapitány
vitezirend.com |