„Ha név szerint nem is ismerjük őket,
tudjuk azt, hogy a mi atyáink voltak, s reájuk hálás szívvel gondolva boruljunk
le alkotásaik előtt”
Pásztor Pál lelkiatya – Veresegyház és
Szada című könyv
A mai napon (2025. augusztus 20.) államalapító Szent István
ünnepe mellett ebben az évben ünnepeljük a 650 éves Veresegyház létét és így
egyszerre tisztelgünk állam és településalapító elődeink előtt.
Elsőként Mohai Tamás színművész szavalta
el József Attila egyik költeményét, majd Cserháti Ferenc polgármester üdvözölte
az ünneplő közönséget, külön tisztelettel Dr. Hankó Balázs kultúráért és
innovációért felelős minisztert, Böjte Horváth István szobrászművészt és
Pásztor Béla korábbi polgármestert, aki 58 évig szolgálta Veresegyházat.

A mai nap mottójául polgármester úr a
fenti, Pásztor Pál idézetet választotta. Az idézet városunk életében azt
jelenti, hogy a ma itt élő nemzedéknek tisztelettel kell ápolni elődeink ránk
hagyott örökségét, közös történelmi múltunkat. Az egykor itt élő és dolgozó
veresi emberek munkája alapozta meg jelenünket és ad erős alapot a város
további fejlődéséhez. Böjte Horváth István szobrászművész most
felavatandó alkotása ennek állít emléket.
Dr. Hankó Balázs miniszter úr a következővel
kezdte ünnepi beszédét: születésnapot ünneplünk, a keresztény magyar államiság
és Veresegyház 650. születésnapját. Akár mondhatnánk úgy is, hogy a Veresiek
közössége a magyar nemzet születésnapjának két-harmadánál jelen volt. De
nemcsak, hogy jelen volt, hanem nemzetünk közösségét alkotta és alkotja most
is. Hiszen mindazon ideológiákkal szemben, amit a magyar nemzet mindig is
vallott és vallja, hogy erős családok, erős helyi közösségek, erős nemzet! Ez
itt Veresen mindig jelen volt és jelen van.
Szent István felismerte az alkotó és
rendszerező értelmet, majd egész életét, munkásságát, végül pedig az országát
is ennek az értelemnek ajánlotta, akitől hatalmát eredeztette és akinek
készséggel visszaadott mindent, amit kapott. Benne egyszerre volt meg az erő és
az alázat ahhoz, hogy felismerését határozott tettek kövessék. Istenre építsen
házat, s hazát, politikát és törvényt.

Korszakalkotó vallási és alkotmányjogi
cselekedete volt, amikor Szűz Máriának ajánlotta fel fiatal országát. Ez által
alapállásunk végérvényesen meghatározódott. Magabíró nemzet, önrendelkező ország
vagyunk, amely felelősséget vállal minden magyarért, éljen bárhol a
Kárpát-medencében, vagy szerte a világon.
A „Városépítők” szobrában a Szent Istváni
gondolat és tett testesül meg itt. Országépítés, városépítés. Mindazok munkája
előtt tiszteleg, akik gondolataiból, cselekedeteiből, vezetéséből, majd a
mindennapok kétkezi munkájából épültek iskolák, templomok, városháza. Isten éltesse a Veresieket, Isten éltesse
szeretett hazánkat.
Ezután Miniszter úr, Polgármester úr és az
alkotó Böjte Horváth István szobrászművész közösen leleplezte a
szoboregyüttest, melyet a jelenlévők hosszú tapssal jutalmaztak, tetszésüket
ezzel is kifejezve. Majd közösen elhelyezték a tisztelet
koszorúját. Így tettem én is, a Vitézi Rend nevében.

vitéz Tiszolczi Péter széktartó
vitezirend.com |