Hazámat szolgálom! Vitézavatás 2026  

2026. október 3-án hagyományaihoz híven, a Belvárosi Ferences Templomban tartotta meg az éves nagy vitézavatását a Vitézi Rend, mely ünnepség a Rend legmagasztosabb és legfelemelőbb eseménye.

Minden évben több mint ezer embert mozgat meg a Vitézi Rend legmagasztosabb ünnepe, a vitézavatás. A belvárosi ferences templom tekintélyes méretei ellenére a vitézavatások alkalmával még az állóhelyek is elfogynak. Nem csak a Rend tagjai, de számos érdeklődő, szimpatizáns jelenik meg évről évre egyre nagyobb számban. Hogy mi vonzza oda őket? Talán az az elköteleződés és hűséggel teli szolgálat, ami valóban érezhető a vitézek jelenlétében. Pedig olyan időket élünk, ahol a hűséges és kitartó szolgálat egyre nehezebb. Éppen ezért a vitézek élete nem könnyű, hiszen a világ árja el akar nyelni minden olyan szigetet, ahol az emberek az életüket az Isten, Haza, Család hármasára építik. Nem könnyű ma magyarként és keresztényként élni.

A vitézavatás a felhívó jel (kürtjel) elhangzásával kezdődött, amikor is az ünneplő magyar tömeg állva fogadta a Főkapitány urat és kíséretét, akit a történelmi egyházak vezetői és a Szent Korona követett. A bevonulást követően a megjelentek elmondták közösen a Magyar Hiszekegyet.

Az ünneplő tömeg helyfoglalása követően kezdődött az ünnepi szentmise, melyet a megjelent történelmi egyházak képviselői celebráltak. A mise alkalmával azt isten szolgálatára esküdött urak a múlt és az emlékezés fontosságára hívták fel a figyelmet, kiemelték milyen nemes feladat vár holnaptól a most avatásra kerülő új rendtársainkra, illetve megáldották a jelenlévőket.

A szentmisét vitéz gróf Molnár-Gazsó János főkapitány úr ünnepi beszéde követte.

„Tisztelt Nemzetes Rendtársaim!

Kedves Vendégek!

Áldás Békesség!

Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!

Vitézi Rend főkapitányaként tisztelettel üdvözlöm a Bajor Katonai Szövetség megjelent tisztjeit és a Jeruzsálemi Szent János Független Ispotályos Lovagrend Máltai Lovagok Magyar Nagypriorátus lovagjait.

Rendtársi szeretettel köszöntöm az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada, Németország, Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Újvidék törzskapitányságának megjelent tagjait. Bajtársi tisztelettel üdvözlöm az Esze Tamás Kurucezred kurucait.

Köszöntöm tábornok urakat, főtiszt és tiszt urakat, az egyházak képviselőit, polgármester és képviselő urakat, nemzetes rendtársakat, avatandókat, kadétokat, lovagokat, kurucokat, huszárokat és a meghívott kedves vendégeket.

Vitézi Rend főkapitányaként megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm:

vitéz Rainer Schmitt nemzetes urat, a Bajor Katonai Szövetség tartományi elnökét.

Olivér Bauer urat a Német Hadisírgondozó Szövetség alsó frankföldi igazgatóját.

lovag Fórizs Csaba urat a Jeruzsálemi Szent János Független Ispotályos Lovagrend Máltai Lovagok magyarországi kancellárját.

vitéz lovag Pákh Imre főkapitány helyettes urat és kedves feleségét vitéz Pákh Nelly nemzetes asszonyt.

vitéz losonczi báró Bánffy Szilvia Ildikó főkapitány helyettes asszonyt, nemzetes bárónőt.

vitéz alsóviszokai báró Gerlóczy Károly Sándor nemzetes báró urat.

vitéz báró Győrffy – Villám András nemzetes báró urat.

vitéz gróf Benyovszky Éva nemzetes grófnőt.

vitéz Dévay Nagy Kamilla nemzetes asszonyt.

Tokár Imre János házfőnök ferences atyát.

Dr. vitéz Ivancsó István pápai prelátus atyát.

vitéz Németh János atyát.

Hálás szívvel mondok köszönetet mindazoknak, akik ma itt vannak velünk, a Vitézi Rend legnagyobb ünnepén a vitézavatáson és személyesen tesznek hitvallást a hazaszeretet, a vitézség eszménye és a magyar megmaradás mellett.

Istentől elrugaszkodott világban élünk. Ezért különösen fontos, hogy hitet és tanúbizonyságot tegyünk kereszténységünk és olthatatlan hazaszeretetünk mellett.

Évről - évre, újra és újra elmondom – a vitézavatás nemcsak egy látványos szép ünnep, hanem egyfajta lelki megerősítés. A mai napon, itt a Belvárosi Ferences Templomban – Isten házában, a Magyar Szent Korona előtt hitet teszünk a magyar megmaradás és a magyar nemzet feltámadása mellett.

Nem a múltban élünk. De, soha egy percre sem feledhetjük azt, mert az határozza meg a jelent és csak annak ismeretében, megértésében építhetjük a magyar jövőt.

Tisztelt Nemzetes Magyar Gyülekezet!

Sohasem volt könnyű magyarnak lenni. Mert a magyar nemzet 1000 éves történelmét a Kárpátok ölelésében vérrel írták. Rendre világhódítókkal és nagyhatalmakkal küzdöttek a magyarok, de Isten kegyelméből megtartattak.

1914-ben még senki sem gondolta, hogy olyan öldöklés veszi kezdetét, ami majd 4 évig tart és később I. világháborúként emlegetik. A magyar minden vitézsége ellenére egy békeszerető nép. Dédapáink, nagyapáink nem akarták ezt a háborút, de becsülettel, vitézül végig harcolták.

Bár a vesztesek oldalán fejezték be a háborút – fontos tudnunk, hogy az első világháborút nem a magyar katonák veszítették el. A magyar huszárok és honvédek őseikhez méltón viselték magukat és az egyenlőtlen véres harcokban is hősies helytállásról tettek tanúbizonyságot. A magyar seregek messzi idegenben, ellenséges földön tartották magukat. Négy év borzalmai ellenére is készek voltak az esküjükhöz híven a végsőkig kitartani. Mert a magyar ember már csak ilyen, köti az esküje – különösen, ha azt hazájáért a Szent Koronára felesküdve tette és teszi a mai napig. Ám a háborúk végkimenetelét sohasem azok döntik el, akik a fronton készek voltak az életüket is feláldozni a hazájukért.

Gyermekként nem értettem, hogy hogyan veszíthettek el nagyapáink úgy egy háborút, hogy seregeink messze az ellenséges területeken tartották magukat!? Mentségemre szolgáljon, hogy gyermekként még nem tudtam, hogy mit is jelent az, hogy árulás!? Mert Magyarországot elárulták. Tették ezt azok, akik a front közelében sem járva, gyakran haszonélvezői voltak a háborúnak.

És itt meg kell jegyeznem, hogy az akkori árulók ma élő szellemi örökösei - ma is, nap mint nap elárulják Magyarországot! Ám a hazaszeretet és a vitézség nem veszett a múlt homályába! Mert ma is akadnak bőven, akik, ha kell - készek Magyarországért harcolni, és ha kell hát halni is.

Akkor 1918-ban a háborúból hazatért sokat szenvedett magyar katonákat, virág helyett megvetés és sok esetben üldöztetés várta. Akik a hazáért frontra menni gyávák voltak, annál bátrabbak voltak, amikor a gyávaságuknak tükröt állító, hazatérő és lefegyverzett hős katonákra támadtak.

A testében és lelkében megalázott magyar nemzet kínjait fokozta a kommunisták a lumpenproletárok 133 napos rémuralma. Bűn volt Istenben hinni, hozzá fohászkodni és magyar földön magyarként élni. S a kommunisták nem ismertek irgalmat. Börtönbe zárták és sok esetben felakasztották azt az embert, aki hitéhez ragaszkodó, nemzetét rajongásig szerető magyar volt. Bűn volt magyarnak lenni.

A magyarok hittek és ma is hisznek abban, hogy az Úr ezt a földet jelölte ki és adta a magyar nemzetnek. Sohasem mondtak le egy talpalatnyi földről sem, abból az örökségből, amit Szent István királyunk hagyott a magyarokra. Ezért is érte sokkhatásként a magyarságot – a Nyugat aljas árulása, amit mi magyarok egy szóval illetünk – Trianon.

Trianon! Csak egy szó, amiben benne van a magyar nemzet minden fájdalma! Mert magyar az, akinek fáj Trianon! Magyarországot, a magyar nemzetet azok árulták el és darabolták fel, akiket a magyarság évszázadokon át testével védelmezett. Ez nem legenda, hanem történelmi tény. A Magyar Királyság Európa védőbástyája volt. Gyalázatos tettüket nem tudták volna végrehajtani, ha nem lettek volna itt élő, magyarul beszélő és magyarosan öltözködő – de idegenszívű segítőik. Mert a magyar állampolgár az nem feltétlenül magyar. A magyar nemzet soha ilyen közel nem állt a nemzethalálhoz.

Meggyötört és megalázott magyarok milliói imádkoztak az Úrhoz és a magyarok védőszentjéhez Szűz Máriához. S Isten meghallgatja a hittel hozzá imádkozókat. S amikor már a legerősebb magyar szív is megremegett és minden veszni látszott, az Úr új vezért küldött a haláltusáját vívó magyar nemzet élére. Ez a vezér volt Horthy Miklós - szeretett rendünknek, a Vitézi Rendnek alapító főkapitánya.

Horthy Miklós kormányzó úr az utolsó órában érkezett, már minden veszni látszott.  Meggyőződésem, hogy ha akkor nem ő áll az ország élére, akkor Magyarország mára már megszűnt volna létezni. Maguk a magyar nemzetet aljas módon megcsonkító győztesek is úgy vélték, hogy a magyar államiság öt éven belül megszűnik létezni.

Isten kegyelméből és a kormányzó úr által nem így történt.

Horthy Miklós kormányzó úr lovagias katona és államfő volt. Az a fajta ember, akit még az ellenségei is tiszteltek. Életútja ma is példaértékű kellene, hogy legyen mindenkinek, de legfőképpen politikusaink számára!

Engedjék meg, hogy egy saját idézettel folytassam!

„A hazafiság ott kezdődik, amikor az egyén saját sorsa elé helyezi a nemzet ügyét!”

Vitéz nagybányai Horthy Miklós életére és munkásságára tökéletesen ráillik ez a gondolat. Horthy Miklós kormányzó úr arra tette fel az életét, hogy Magyarország megmaradását és felemelkedését szolgálja. Kormányzóként egy kivéreztetett, megalázott és feldarabolt nemzetben tartotta ébren a hazaszeretett lángját.

Azt mondják, hogy nehéz idők erős embereket formálnak és történelmi időkben történelmi tettekre van szükség! Az első világháborúban és az azt követő kommunista rémuralom alatt - sok erős ember formálódott. Ők voltak azok, akik a háború poklában és a vörös terror alatt is hősiesen védték a hazát.

Horthy Miklós kormányzó úr beléjük vetette minden bizodalmát, amikor ősi mintára életre hívta a testében és lelkében egyaránt magyar katonai rendet, a Vitézi Rendet, amely mindenkor és minden körülmények között a magyar nemzet szolgálatában állt és áll ma is. Nekünk, akik ma a Vitézi Rend tagjai vagyunk kötelességünk eleget tenni örökös főkapitány urunk akaratának. Mi vagyunk most a hazaszeretet lángjának őrzői és hordozói!

Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr érdemeit elvitatni nem lehet.  A szocializmus vége felé, maguk a kommunista történészek is leírták, hogy a megcsonkított Magyarországon százával épültek az óvodák, iskolák és a kórházak. A magyar pengő a világ egyik legerősebb pénzévé vált. S ne feledjék! Mindezt akkor érték el a magyar emberek, amikor az első világháború győztesei szerint már nem is létezhetett volna a magyar államiság.

A kormányzó úr által irányított magyar diplomácia, olyan csodákra volt képes, amire azóta sem. Békés úton több sikeres területi revíziót ért el. Ősi magyar területek tértek vissza, olyan területek, amiket a Habsburgok, majd az őket követő kommunisták veszítettek el. Ezek a sok szenvedéssel és küzdelemmel átitatott évtizedek, minden rossz ellenére joggal vonulhattak be magyar történelmünk legdicsőségesebb időszakai közé.

Ám az Úr újabb próba elé állította a magyarokat. Jött az apokalipszis a II. világháború, ami sokkal több borzalmat hozott, mint az első világégés. S porig égette azt a magyar csodát, ami a két világháború előtt született.

Mindig és mindenhol elmondom, míg tehetem, hogy az akkori Magyarországnak esélye sem volt kimaradni az újabb világháború borzalmaiból. Ott állt Magyarország a világ két legerősebb és legagresszívabb hatalma között – a magyaroknak nem volt választásuk!

A magyar nemzet, a magyar katona nem volt fasiszta vagy nemzetiszocialista és nem idegen eszmékért harcolt, hanem a magyar megmaradásért. A magyarok nem a fasizmus mellett, hanem a kommunizmus ellen fogtak fegyvert.

A II. világháború szörnyűségei messze felülmúlták az I. világháború borzalmait. Magyarország, ahogyan az elsőt – úgy a második világháborút sem akarta, de ennek ellenére azt végig harcolta. A háború véres borzalmai után Magyarország újra a kommunisták martalékává vált. Visszatértek a Tanácsköztársaság véreskezű hóhérai, az egykori Lenin- fiúk, akik könyörtelen ellenségei voltak minden hitéhez ragaszkodó és nemzetét szerető magyarnak. Üldözték és akasztották a magyart, közöttük számos vitézt.

Bűnük csak az volt, hogy magyarok voltak, akik hűséggel szolgálták a magyar nemzetet.

Azóta eltelt nyolcvankét év, ám a kihívás és a küzdelem megmaradt. Ne pártok csatározásaira gondoljanak, mert azok csupán eszközként szolgálnak egyik vagy másik oldalon. Ideológiák – értékrendek vívják élet – halál harcukat.

Nekünk ma élő vitézeknek nap, mint nap meg kell küzdenünk hitünkért, értékrendünkért és az olthatatlan hazaszeretetünkért. Nekünk a haza nem egy lakhelyet jelent, hanem mindent, amiért érdemes küzdeni és harcolni.

Olyan világban élünk, ahol már semmi sem szent. S a legnagyobb veszélyt, a globalista törekvéseket kiszolgáló liberálfasizmus jelenti.

Joggal kérdezhetik, hogy egy rohanó, modern világban mi szükség van egy több mint 100 éves magyar katonai rendre! Nos, a Rend alapítása és máig tartó fennmaradása éppen ezekben a nehéz, kaotikus és gyakran vészjósló időkben nyert megerősítést.

A Vitézi Rend feladata nem, csak a lehetőségei változtak. Rendünk legfőbb feladata a hazaszeretet lángjának őrzése. Különösen akkor, amikor a társadalom erkölcsi morálja nagy mélységekben van. Pontosan tudom, hogy korunk emberének gyakran már alig vagy éppen semmit sem jelentek azok a szavak, hogy hit, haza vagy hazaszeretet. S valóban ezek a szavak, csak akkor nyernek értelmet, ha azokat megtöltik tartalommal és készek azokért tenni is. A Vitézi Rend ma is híven szolgálja a magyar nemzetet, és ha kell ott fog állni az első sorban, amikor azt meg kell védeni. S nagyon úgy fest, hogy bár nem kívánjuk – ez az idő is eljöhet.

A jogfolytonos és törvényesen bejegyzett Vitézi Rend nem unatkozó és gyakran a semmiről cseverésző főurak vagy politikusok játszótere. Erre a célra ott vannak azok a csoportok, amik nevünkkel visszaélve működnek. A Rend minden korban és időben megtalálta és ma is megtalálja azokat a társadalmi szerepvállalásokat, feladatokat, amikkel a magyar nemzetet, Magyarországot szolgálhatja.

Mi, ma élő vitézek, ma is vitéz nagybányai Horthy Miklós katonái vagyunk és ilyen minőségünkben a haza szolgálatában állunk. Egy vitéz sohasem fél szolgálni, ha azt a magyar nemzet és Magyarország üdvére teheti. Mert mi lehet szebb egy vitéznek, mint a nemzetét és a hazáját szolgálni?!

Mi vitézek nem a múltba révedő, frusztráltan lézengő emberek vagyunk. A Vitézi Rend a jelenben él és olyan társadalmi feladatokat vállal fel, amikre komoly társadalmi igény mutatkozik. Ezek közé az önként vállalt feladatok közé tartoznak: a hagyományőrzés, katasztrófavédelem, karitatív munka, hadisír gondozás és a honvédelmi sport képzés.

Ám a Vitézi Rend legfontosabb feladata továbbra is és különösen most - a hazaszeretet lángjának őrzése és annak a gyermeki szívekbe való plántálása. Mert a hazaszeretetre való nevelést, nem lehet elég korán elkezdeni! A magyar nemzet sorsa most nem az erős férfikezekben van, hanem a gyermeki szívekben. Nekünk most az a dolgunk, hogy féltve óvjuk őket, mert ők most a magyar nemzet reménysége. Egy hamis, gyakran már virtuális világban élünk, ahol már semmi sem az, aminek látszik! S ami egykor érték volt, az most üldözött. S amikor napjaink történéseit látom, akkor Márai Sándor szavai jutnak eszembe, akinek látnoki szavai ma öltenek testet.

Olyan világ jön

„Olyan világ jön, amikor mindenki gyanús lesz, aki szép.

És aki tehetséges.

És akinek jelleme van.

A szépség inzultus lesz.

A tehetség provokáció.

És a jellem merénylet!

Mert most ők jönnek….

A rútak. A tehetségtelenek. A jellemtelenek.

És leöntik vitriollal a szépet.

Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget.

Szíven döfik azt, akinek jelleme van.”

Miközben természetellenes és életidegen ideológiák uralnak szinte már mindet, emberi értékrendekről már alig beszélhetünk. Ezek az új ideológiák már sok embert megfertőztek. Könnyű őket észre venni, de annál nehezebb ellenük küzdeni – ők azok, akik újra és újra hazájuk ellen fordulnak. Mert számukra a haza már többnyire csak egy lakhely.

S hol tart a magyar társadalom jelentős része?! Az árulót, kit egykor mindenki megvetett – ma felmagasztalják. Ocsmány árulását ma példaként állítják. S aki ellenáll azt támadják és ha tehetik levágják. A jó és a rossz vívja élet – halál harcát, aminek mi nem szemtanúi, hanem részesei vagyunk. Vitéznek lenni nem politizálás, hanem a keresztény hit és a konzervatív értékrend melletti kiállás. S van, ami sohasem változik! A haza ellenségeinek élén ma is a globalista elit kiszolgálói menetelnek.

Mi vitézek pontosan tudjuk, hogy kik is ők valójában. Felmenőink találkoztak már az ő felmenőikkel. S úgy tűnik ez a harc generációkon át ívelő. Akik egykor a Habsburgok előtt térden csúsztak, ma is azt teszik. Akik egykor a szocialista közösséget szolgálták Moszkvában, azok ma liberálisként Brüsszelt szolgálják. Ők azok, akik irtóznak mindentől, ami magyar. S őseik nyomdokain haladva, példájukat követve - azon fáradoznak, hogy Magyarországot idegenkézre adják!

Hála Istennek a hazaszeretet is generációról generációra öröklődik. S mi nemzetben gondolkodó magyarok sem változunk és minden erőnkkel a haza védelmére vagyunk.

Nekünk, vitézeknek erőt ad az a tudat, hogy a magyar társadalom döntőtöbbsége elutasítja a globalista, liberális törekvéseket és az újjáéledő kommunista eszméket. Tudom, hogy a hangos kisebbség már olyan hangos, hogy a magyar szó alig hallik. De tessék elhinni, hogy mi vagyunk többen!

Olyan idők jönnek, amikor támadni fogják a magunkfajta magyar embereket!  Mert mi őrizzük az ősi igaz értékeket, utat mutatunk a reményvesztetteknek, miközben gyámolítjuk a gyengéket és rászorulókat.

Magyarország évek óta súlyos gazdasági és ideológiai támadás alatt áll. Ám ahogyan 150 év alatt sem váltunk törökké, majd azt követő évszázadok alatt sem lettünk osztrákká vagy világ proletárrá, kommunistává – úgy most sem leszünk globalista liberálisokká.

Tisztelt Avatandók!

Önök ma a jogfolytonos Vitézi Rend soraiba nyernek felvételt. Teszik ezt akkor, amikor nem túlzás, ha azt mondom – történelmi időket élünk. S ezért külön köszönöm, hogy ilyen zavaros időkben is hitet tesznek kereszténységük és hazaszeretetük mellett, megőrizve azokat az értékeket, amelyek egykor naggyá tették, majd megtartották nemzetünket.

Mint már mondtam – sohasem volt könnyű vitéznek lenni. Gyakran támadnak minket balról és bizony olykor jobbról is! Hogy miért? Mert mi nem párokban, hanem nemzetben gondolkodunk. 

Legyenek testben és lélekben erősek, mert a jó oldalon állnak. Erre gondoljanak, amikor az ellenség talán már itt üvölt kint a templom előtt! Ne féljenek, bízzanak Isten végtelen kegyelmében és erejében, mert Ő megsegíti az övéit! Soha egy percre se feledjék - a cím, a rang mit sem ér, ha az nincs tartalommal megtöltve. Vitéznek lenni dicsőség és egyben szolgálat vállalás is.

Önök itt ma a templomban a Szent Korona előtt hitet és esküt tesznek! Esküjüket soha ne feledjék! Soha semmilyen körülmények azt meg ne szegjék! Maradjanak meg azon az úton, amit őseik jelöltek ki számunkra! Álljanak készen, mert nem tudhatjuk, a történelem mikor szólít meg minket!

S én, elvárom, hogy legyenek hűséges és bátor tagjai a Vitézi Rendnek. Én, csupán egy vagyok Önök közül. De ha kell, én ott leszek mindig egy lépéssel Önök előtt a hazánk szolgálatában. S elvárom, hogy velem tartsanak!

Kedves Kadétok!

Ti vagytok számunkra a legkedvesebbek, mert minden bizodalmunk és reménységünk bennetek van. Ti adtok értelmet annak a küzdelemnek, amit ma mi vívunk meg a magyar megmaradásért. Egy napon majd ti lesztek azok a vitézek, akik megfáradt és talán már reszkető kezünkből átveszitek és magasra tartjátok a magyar lobogót. Hirdetve, hogy él még a magyar! Fogadjátok szeretettel szívetekbe a hazaszeretet csodálatos érzését, és ahogyan most mi, majd ti is adjátok tovább gyermeketeknek! Szeretettel köszöntelek benneteket a Vitézi Rend soraiban.

Tisztelt Ünneplő Magyar Gyülekezet! Ezekkel a gondolatokkal köszönöm meg megtisztelő figyelmüket.

Isten óvja a magyar nemzetet!

Isten áldja a Vitézi Rendet!

Köszönöm, hogy meghallgattak.”