Nem számítottunk arra, hogy már szinte teljesen besötétedik, mire elkezdhetjük a szertartásunkat. Nyilván a múlt heti óraátállítás is közrejátszott ebben. Az emlékező szívek viszont annál jobban ragyogtak, nem beszélve a mécsesek pislákoló fényéről, melyek oszlatták a sötét homályt.

Az ünnepséget bevezető köszöntő szavak után Árendás Emma negyedik osztályos tanuló, leendő kadétunk mondott el egy szép verset Kr kis vitézeiről. Aztán következett az emlékbeszéd a székkapitány részéről, felidézve a hat vitéz huszár emlékét, akiknek nevei nem csak a bronzplaketteken van feljegyezve, hanem a környező utcatáblákon is. A beszéd természetesen nemcsak emlékezést tartalmazott, hanem tanítást is, főleg Szent Pál alapján a vitézségről. Ezt követte az imádságos megemlékezés, a görögkatolikus egyház gyászszertartása, melyben név szerint említettük a hősöket, de belefoglaltuk a saját elhunytjainkat is.

Hála Istennek, előtte is, utána is volt alkalom baráti beszélgetésre is a vitézek között. Sajnos azonban a szokásosnál is kevesebben voltunk, mert összeszámolva nyolc rendtársunk jelentett beteget, ketten pedig vizsgára való készülésük miatt nem tudtak eljönni. Külön köszönet illeti Kisvárdáról és környékéről Szeregnyi György vezetésével érkező hagyományőrző kurucokat.

Mindenesetre ezzel a rendezvénnyel is öregbítettük a Vitézi Rend hírnevét, s ami ugyanilyen fontos: imádságos megemlékezést tartottunk vitéz huszárjainkról és saját elhunytjainkról.

Prof. Dr. vitéz Ivancsó István
Székkapitány

vitezirend.com