|
69 évvel ezelőtt,1956 október 23-án tört
ki Budapesten a forradalom és szabadságharc, amely az egész országot fel rázta
és a kommunista uralmat megrázta. Nem csak a főváros, hanem az egész ország
„lángra lobbant”, a szívekben szunnyadó szikra lángra kapott. 69 évvel ezelőtt
az egész ország meg mutatta a világnak, hogy mi milyen szabadság szerető nemzet
vagyunk.

Ezen eseményekre való emlékezés jegyében
szinte minden településen rendeztek előadásokat, koszorúzásokat, hogy az utókor
is meg tudja, hogy a nemzet csak akkor marad fenn, ha hős, vitéz, tettekre és áldozatokra
kész honfitársai és bajtársai mindig készen állnak kiállni, cselekedni,
emlékezni és a jövőbe tekinteni. Mert múlt nélkül nincs jövő. És a múlt hősi,
vitézi tettei nélkül nem volna jelen. A jelennek mindig kőtelessége emlékezni a
múltra és gondolni a jövőre, építeni a jövő generációját, akik hős elődeik
nyomdokait méltón követni fogják. Nekünk, vitézeknek is ez a kötelességünk:
emlékezni és példát állítani elődeink hős tetteiről a jövő generációnak.

Szűkebb környezetemben, Pest vármegye
dél-nyugati régiójában minden rendtárssal kapcsolatban lévén, fel hívtam a
figyelmet az emlékezés fontosságára és méltóságára, intve őket, hogy ők maguk
is legyenek példaképek, vegyenek részt ki-ki a maga lakhelyén vagy hozzá közeli
megemlékezésen. Én magam, bár igyekszem minden meghívásnak eleget tenni, a
fizikai korlátok (időhiány) miatt csak 3 eseményen tudtam részt venni.
A 23-i események előestéjén, Budaörsön
jobb oldali közösségekkel és civil szervezetekkel, sorainkban Hídvégi Balázs
államtitkár- miniszter helyettes úrral, a Vitézi Rend és a Magyar Királyi
Testőrség nevében helyeztem el a megemlékezés virágait, emlékezve a négy helyi
civil lakósra, kiknek életét értelmetlenül oltotta ki egy szovjet katonai
sortűz.

23-án a Kossuth téri nemzeti zászló
felvonás után a nemzet fővárosában rendezett eseményen, a szabadság és
béke(sség) jegyében a „békemeneten” és a központi megemlékező tömegben próbáltam
még inkább megbizonyosodni és bizonyságot adni, hogy a haza és a nemzet
érdekében mindig tettre késznek kell lenni. Igaz, most nem tank és fegyver tűz
ropogott, hanem nemzeti zászlók lobogtak és magyar szívek dobogtak. Jó volt
látni és érezni, hogy sok ezer honfitárs áll ki a nemzet ügye mellett, és jó
volt rendtársakkal találkozni és baráti, rendtársi jobbot nyújtani egymásnak.

A „nemzet emlékezése” után nem sokkal
részt vettem a Vitézi Rend Budapesti Törzskapitányság szervezésében Budapesten
a Bakáts téri 56-os emlékműnél tartott megemlékezésen, két rendtársammal Pest
vármegyét is képviselve. A szép számban meg jelent rendtársakat a rossz idő sem
riasztotta meg, áldozatunk csekélység volt elődeink áldozatához képest.
Emlékező beszédet mondott v. Kátay-Barba Rafael Péter törzskapitány úr, saját
költeménnyel emlékezett v. Árpádházi Nimród, valamint zenés lelkesítő
produkciót adott egy gyerek-testvérpár. El hangzott a Himnusz és a Szózat, és a
koszorúzás után ki-ki el helyezte a kegyelet mécseseit.

Örömmel értesültünk a rendtársak
beszámolói alapján, hogy ezen megemlékezéseken kívül a Pest vármegye
dél-nyugati régiójában, megemlékezések voltak Biatorbágyon, Budakeszin,
Budajenőn, Diósdon, Érden és Törökbálinton, ahol szinte kivétel nélkül jelen
voltak rendtársak.
Köszönet minden rendtársnak, nemzeti érzelmű
hazafinak, hogy méltón őrzik hős elődeik emlékét és rendre példát mutatnak
szűkebb közösségeikben, akár egy gyertya vagy egy szál virág elhelyezésével,
hogy a hősök áldozata nem volt hiábavaló, emléküket méltón őrizzük és példaként
állítjuk a jövő nemzedéke elé!
Tisztelet a hősöknek!

vitéz Gligor Attila hadnagy
vitezirend.com |