|
„Október 23-a a
bátorság és a győzelem napjaként örökké élni fog a szabad nemzetek
emlékezetében.” John F. Kennedy
(1960)
A veresegyházi
megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából
került megrendezésre. Az esemény tiszteletére a város vezetői, országgyűlési
képviselők, egyházi méltóságok, civil szervezetek, valamint a helyi lakosok
gyűltek össze, hogy közösen hajtsanak fejet a hősök és mártírok emléke előtt.
A megemlékezés
központi szónoka László Endre Márton országgyűlési képviselő volt, aki
beszédében a szabadság, a felelősség és a személyes emlékezet kérdését járta
körül.
A képviselő
hangsúlyozta, hogy a demokrácia nem egy magától értetődő, ajándékba kapott
állapot, hanem egy olyan szövetség az emberek között, amelyért nap mint nap
tenni kell. Elfogadásra, tiszteletre, önzetlenségre és morális
felelősségvállalásra van szükség a fenntartásához.
Felidézte saját
iskolás éveit, amikor a történelemórákon a jóérzésű tanárok kénytelenek voltak
elegánsan átugrani az 1956-os fejezetet, vagy mindössze annyit mondani rá:
„ellenforradalom volt”.
Megosztotta
édesapja emlékét, aki 1956. október 23-án rádiórendezőként dolgozott a Magyar
Rádió Bródy Sándor utcai épületében. Felidézte a bent lévők rettegését, akiket
az ÁVH-sok azzal ijesztgettek, hogy a kinti „csőcselék” mindenkit meg akar
ölni, miközben a diákok csupán a pontjaikat akarták beolvastatni. Édesapja
végül a Pollák Mihály tér irányába tudott elmenekülni a fegyverropogás elől.
Beszélt egykori
barátjáról, a Máltán élő Bajtrók László '56-os disszidensről. 19 évesen
társaival a háztartásokból összegyűjtött palacsintasütők nyelét letörve, azokat
felfordítva rakták le a szovjet tankok elé. A szovjetek harckocsiaknának hitték
az edényeket, így órákra vagy napokra sikerült feltartóztatniuk őket.
Beszéde végén
kiemelte a veresegyházi születésű Radics Lajos mártírt, aki mindössze egy évvel
volt idősebb Bajtrók Lászlónál, és akinek a sorsa végzetesen összeforrt a
forradalommal.
A rendezvény
ünnepélyes hangulatát a Veresegyházi Részfúvós Együttes alapozta meg, akik
kísérték a Himnuszt és a rendezvény zenei hátterét adták.
A Veresegyházi
Hagyományőrző Népi Együttes egy látványos koreográfiával kísért ünnepi műsort
mutatott be "Játszik a szél" címmel.
A műsor
csúcspontjaként Szundi László, a Veresegyházi Katolikus Gimnázium diákja és a
Színskálás Stúdió tagja szavalta el Tamási Lajos "Piros a vér a pesti
utcán" című megrázó, a kor hangulatát hűen idéző versét.
A megemlékezés
végén koszorúzásra került sor, ahol a Vitézi Rend képviseletében mi is elhelyeztük
a tisztelet koszorúját.
Innen az ünneplő
menet - égő mécsesekkel a kézben - átvonult a katolikus temetőbe, ahol Radics
Lajos felújított síremlékének ünnepélyes leleplezésére került sor.
A jubileum alkalmából
a képviselő-testület pályázatot írt ki egy méltó síremlék elkészítésére. A
beérkezett pályaművek közül a szakmai bizottság egyhangúlag Böjte Horváth
István "In memoriam Radics Lajos" című alkotását választotta ki. A
leleplezést a művész és a mártír rokona, Radics Ibolya végezte el.
A leleplezés előtt
Nyári Arnold tolmácsolásában elhangzott Gérecz Attila "Így
bocskorosan" című verse, amely méltó emléket állított a küzdelemnek.
Majd Cserháti
Ferenc polgármester felkérte Tóth Zoltán verbita szerzetest, hogy áldja meg a
síremléket. Az atya, Szent Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből olvasott fel
részletet, majd beszédében hangsúlyozta: a keresztények számára a sír nem a
vég, hanem a feltámadás reményének helye. A szertartás közös Miatyánk
imádsággal zárult.
Radics Lajos
tragikus sorsára emlékezve - korabeli dokumentumok alapján - felolvasták az
1955. májusi Harang című lap és az egyházi évkönyvek feljegyzéseit:
„Lajos az Egri
Pedagógiai Főiskolára készült történelem-magyar szakra; ő lett volna az első
tanár a családban. 1956. október 24-én reggel vonattal indult el munkahelyére,
az Újpesti Duna Cipőgyárba. Délután a pesti Erzsébet utcában egy halálos
mell-lövés érte.
Október 28-án,
vasárnap délelőtt egy teherautó hozta vissza a holttestét a veresegyházi
tanácsházához. Személyazonosságát a lábához tett személyi igazolványa (mely
mellett két papír 20 forintos és némi aprópénz volt) alapján azonosították a
helyiek.
Október 31-én
temették el hatalmas tömeg, fehér ruhás lányok és nemzetőrök kíséretében,
miközben a falu összes harangja zúgott.
A ceremónia
zárásaként a jelenlévő pártok, intézmények, civil szervezetek és a megemlékezők
elhelyezték a kegyelet koszorúit és virágait az új emlékmű talpazatánál.
vitéz Tiszolczi
Péter
széktartó
vitezirend.com |
