VITÉZI REND

HÍREK
ÁLLOMÁNYTÁBLA
MÉDIA
A VITÉZI REND
 • Eszmeiség
 • Mérlegek
 • Alapadatok
 • Történet
 • Törvények
 • Vitézi nagyjelvény
 • Vitézi oklevél
 • Vitézi telek
 • Vitézi cím használata
 • Kitüntetések
 • Jogi nyilatkozat
 • Tagfelvétel
 • Örömhír
EGYESÜLÉS
 • Felhívás
 • Egyesülési dokumentumok
HORTHY MIKLÓS
 • A Horthy család
 • Gondolatok Horthy Miklósról
KATASZTRÓFAVÉDELEM
KARITATÍV CSOPORT
HADISÍR GONDOZÁSA
HAGYOMÁNYŐRZŐ CSOPORT
SZOBORÁLLÍTÁS
 • Támogatás
 • Eddigi támogatók
 • Cikkek
 • Spende
 • Donation
TISZTSÉGVISELŐINK
 • Magyarország
 • Felvidék
 • Délvidék
 • Erdély
 • Kárpátalja
 • Egyesült Államok
 • Egyesült Királyság
 • Kanada
 • Németország
 • Skandinávia, Benelux Államok
GALÉRIA
 • 2013
 • 2012
 • 2011
 • Archív képek
 • Képeslapok
 • Október 23.
 • Vitézavatás
ÉVES TERV
 • Bandérium
 • Borsod-Abaúj-Zemplén Megye
 • Csongrád
 • Erdély
 • Hajdú Bihar
 • Jász-Nagykun Szolnok
 • Pest
VITÉZEK
 • Akikre büszkék vagyunk
 • Hadak útjára léptek
 • Híres vitézek
 • Vitézek névsora 1921-1945
SEGÍTSÜK EGYMÁST
EGYÉB
 • Ajándéktárgyak
 • Levelek
 • Média
 • Versek, nóták
 • Vitézek Lapja
 • Vitézi Híradó, Hírmondó
HADAK ÚTJÁRA LÉPTEK
 • 2015
 • 2016
 • 2017
KAPCSOLAT


 TÁBORILELKÉSZ HÍREI

 ESEMÉNYNAPTÁR
<<  2017. június  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

 KERESÉS
 

 HÍRLEVÉL


Vannak el nem csókolt csókok...  

Vannak el nem csókolt csókok...

1943
A Don partján alig múlt el vízkeresztnek napja.
Korán kezdődött a farsangi mulatság.
Fegyverek muzsikájára örömtáncot járt a halál.
Sergette-forgatta az emberek testét,
Vidám táncával elragadta ezrek lelkét.



Oroszföldnek táncparkettjén, hősök teste kiterítve.
Mint szemfedél, arcuk fagyos hóval beterítve.
Kihűlt már a test, fagyott ujj vádlón mutat az égre:
Uram! Engedj magadhoz végre!
Megböjtöltem már a háború poklát!
Add meg testemnek nyugalmát!

Évszakok váltása, évtizedek múlása, holtak kiáltása.
Mit vétettek a hősök, kiknek sírhant sem jutott?
Özvegyeknek, árváknak miért csak bűnhődés bélyege adatott?
Uram! Ne büntesd, kit hősként ragadott el a halál.
Fogadd be őket végre, a vöröslő böjtnek vége már!
Legyen béke, ne lelki fagyhalál.

S Te, „hálás” utókor, ha magyar vagy,
Csak most állj meg egy kicsit…
Még azt sem szégyelld, ha könny csordul ki szemed sarkából.
Hagyd, hogy könnyedet a fagyos január csonttá fagyassza arcodon.
Legalább egy percre érezd, amit Ők, a magyar hősök
Százszorosan is éreztek ott, a doni fagyos pokolban.

vitéz Pádár Sándor 2016. január 12




Vannak el nem csókolt csókok…

7 évtized egy emberöltő, a történelem nagykönyvében több mint egy rövid bekezdés.
Vízkereszt után, az emlékezésre hangolódva mint hegyes jégcsap, úgy fúródtak elmémbe e történelemkönyv egyik bekezdésének könyörtelen sorai:
1943. január 12-én a keleti hadszíntéren, a szovjet hadsereg megindította az Osztrogozsszk-Rosszos hadműveletet. A Don-kanyarban vívott harcok során 2. magyar hadseregre a szovjet haderő végzetes csapást mért. A magyar hadtörténelem legborzasztóbb vereségének előzményei és valós cselekményei máig vitatott, nem tisztázod, s legfőképpen kellően nem kibeszélt. De a „végeredmény” sem teljesen ismert: nincs adat arról, pontosan hány katona halt hősi halált. Néhány nap alatt a fagyos hómezőn több mint 100 ezer magyar katona temetetlen teste hevert. Bak Miklós mezőberényi orvos visszaemlékezésében írta le, hogy a mínusz 40 fokos hidegben sírt ásni és tisztességesen eltemetni a halottakat – teljesen lehetetlen volt. Sok holttestet a vadak téptek szét, még csak egy tenyérnyi föld sem jutott nekik, magyaroknak, kik állampolgársági kötelességüknek eleget téve vonultak be katonának. Hősök voltak, mert harctéren vesztették életüket. Emberek voltak, kik holtukban is tiszteletet érdemelnek.
De, valahogy ott, az orosz hómezőn, abban a mínusz 40 fokban, mintha az utókor tisztességét is konzerválta volna a dermesztő hideg…
Fájdalomtól izzó magyar szívekbe jégcsapot vert a néma fájdalom.
Hősből ellenséget kreált az, kinek kezében volt a hatalom.
Évtizedek múltak el úgy, hogy az özvegyek soha le nem vetették a gyászruhát, s a tűzhely lángvilágánál suttogva mormolták a kérő, s engesztelő imát. Gyermekek cipelték a történelem adósságát, mert hős apjukat vörös tintával írta le a történelem. Unokáknak is jutott a fájdalomból, hisz családi örökség lett a kényszerű hallgatás.
De ébredjen már végre, ki alszik!
Hallgatni már nem kell! Csak emlékezni, engesztelő imával mécsest gyújtani. 
Mécsest, minél többet, hogy az a sok ezer lélek az égi hazába vezető útra találjon.
Mécsest, minél többet, hogy láng melegénél olvadjon ki, az évtizedes fájdalom.
vitéz Pádár Sándor


 
© 1992-2013. Vitézi Rend