VITÉZI REND

HÍREK
ÁLLOMÁNYTÁBLA
MÉDIA
A VITÉZI REND
 • Eszmeiség
 • Mérlegek
 • Alapadatok
 • Történet
 • Törvények
 • Vitézi nagyjelvény
 • Vitézi oklevél
 • Vitézi telek
 • Vitézi cím használata
 • Kitüntetések
 • Jogi nyilatkozat
 • Tagfelvétel
 • Örömhír
EGYESÜLÉS
 • Felhívás
 • Egyesülési dokumentumok
HORTHY MIKLÓS
 • A Horthy család
 • Gondolatok Horthy Miklósról
KATASZTRÓFAVÉDELEM
KARITATÍV CSOPORT
HADISÍR GONDOZÁSA
HAGYOMÁNYŐRZŐ CSOPORT
SZOBORÁLLÍTÁS
 • Támogatás
 • Eddigi támogatók
 • Cikkek
 • Spende
 • Donation
TISZTSÉGVISELŐINK
 • Magyarország
 • Felvidék
 • Délvidék
 • Erdély
 • Kárpátalja
 • Egyesült Államok
 • Egyesült Királyság
 • Kanada
 • Németország
 • Skandinávia, Benelux Államok
GALÉRIA
 • 2013
 • 2012
 • 2011
 • Archív képek
 • Képeslapok
 • Október 23.
 • Vitézavatás
ÉVES TERV
 • Bandérium
 • Borsod-Abaúj-Zemplén Megye
 • Csongrád
 • Erdély
 • Hajdú Bihar
 • Jász-Nagykun Szolnok
 • Pest
VITÉZEK
 • Akikre büszkék vagyunk
 • Hadak útjára léptek
 • Híres vitézek
 • Vitézek névsora 1921-1945
SEGÍTSÜK EGYMÁST
EGYÉB
 • Ajándéktárgyak
 • Levelek
 • Média
 • Versek, nóták
 • Vitézek Lapja
 • Vitézi Híradó, Hírmondó
HADAK ÚTJÁRA LÉPTEK
 • 2015
 • 2016
 • 2017
KAPCSOLAT


 TÁBORILELKÉSZ HÍREI

 ESEMÉNYNAPTÁR
<<  2017. június  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

 KERESÉS
 

 HÍRLEVÉL


Budapest ostroma - A Kitörés emléke  

Hetvenkét évvel ezelőtt történt. Az 1944. október 29-e óta szervezetten 102 napig tartó Budapest védelme végnapjaihoz érkezett. Volt már a történelmünk során példa rá, a védők egy határozott rohammal kitörtek az utolsónak maradt várból. - Gondolhatunk akár Nándorfehérvárra is. - Budán a védők áttörték az orosz ostromgyűrűt és megkísérelték áttörni a bekerítési gyűrűt is. Céljuk eljutni Szomor-Máriahalom térségében megakadt, felmentő német és magyar egységekhez. 


Budapest ostroma során a védők, körülbelül fele részben német és magyar katonák voltak, valamint civil önkéntesek. A lakosság elszánt támogatásával korábban soha nem látott helytállásról, hősiességről tettek tanúbizonyságot. A támadó szovjet hadseregek vezetői Malinovszkij és Tolbuchin marsallok előszór november 7-e napját tűzték ki az ostrom befejezésére, majd a december végi Karácsony napjait ígérték a győzelmükre Sztálinnak. Egyik dátum sem teljesült. Budapest teljes körül zárása is csak Szenteste napjára sikerült nekik. Január 10.-étől pedig újabb friss utánpótlásként egy páncélos gárdahadsereg és egy légihadsereg érkezett a segítségükre.


Mielőtt a végső napokról beszélnék, meg kell emlékeznem az ostromot megelőző eseményekről, a város ostromáról is. Előkerült Mindszenty bíboros levele, amit a pápához és a magyar hadvezetéshez intézett. Ebben kérte Budapest nyílt várossá történő nyilvánítását. Ugyanezért emelt szót Serédy Jusztinián hercegprímás és Ravasz László református püspök Szálasi Ferencnek írt levelükben, aki válaszában hajlott is erre. Új ismereteink fényében tudjuk, miért nem valósulhatott meg ez a terv. Nem azért elsősorban, mert Hitler szándéka szerint le kell lassítani az orosz előretörést az új fegyverek elkészültéig, hanem a német hadvezetés utolsó, reális szándéka miatt, mely szerint Győr magasságából általános ellentámadást terveztek 1945 tavaszán. Ezt tekintették az utolsó lehetőségnek az ellentámadásra és a győzelemre, figyelemmel a dél-dunántúli olajmezőkre, ami nélkül a támadás már csak álom lehetett. A másik, talán fontosabb információ, ami felháborította a magyar lakosságot és a hadvezetést is az az erőszak. Ez túlzás nélkül arról szólt, hogy az orosz, román, és jugoszláv hadseregek tagjai térnyerésük során a megszállt magyar területeken tömegesen erőszakolták és sok esetben gyilkolták meg a magyar nőket. Az orvosi adatok szerint másfél milliónál is több abortuszt végeztek. A nemi betegségek leküzdésére 1945-ben az USA egy millió adag penicilint küldött Magyarországra. Erről a tömeges kegyetlenségről számos a frontot hazafelé áttörő alakulattól és a menekülő civil lakosságtól szereztek tudomást. Lényegesen közrejátszott a védekezési döntésben az amerikai és angol légierő civil lakosság elleni folyamatos és tömeges bombázása is. Semmit és senkit nem kímélve szőnyegbombáztak minden városunkat és a fővárost is egész addig, amig a támadók el nem érték a város határát. Akkor szerepüket átvette az újonnan bevetett szovjet légihadsereg. Nem volt Budapesten ép ház, a civil áldozatok száma meghaladta a százezres nagyságot. Együttes hatásuk elérte a népírtás mértékét. Változott ismeretünk a harcokban részt vevők létszámáról is. A német és magyar alakulatokat teljes, sőt emelt létszámúnak jelentették. Pedig a Budapestre beérkezők a Kárpátok védvonalaiból folyamatos harcok után visszavonuló, embert és harceszközt vesztett alakulatok voltak. Ráadásul bizonyított, hogy a magyar alakulatok parancsnokai a Kis -Magyarország határaihoz érkezve haza bocsájtották a délvidéki, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki katonákat. Megkísérelték a pesti lakosság evakuálását, ezt azonban a szovjet hadvezetés megakadályozta. Ilyen körülmények között határozták el Budapest védelmét. A német és magyar csapatok vezetői Karl Pfeffer Wildenbruch SS Obergruppenfhürer, Auguszt Schmidhuber tábornok és Hindy Iván vezérezredes szervezték meg a védelmet. A német egyenruhás alakulatok között számos orosz, lett, litván, és észt nemzetiségű volt. A német egységek körülbelül 35 000 embert tettek ki. A magyar egységeknél csakis hazai és önkéntes katonák maradtak. Létszámuk 45 000 fő körül volt. Ezeket az egységeket előbb pihentetni, feltölteni és eszközökkel kellett ellátni, ami csak igen kis mértékben sikerült. Budapest védelmére egyetlen új hadosztály létesült a Szent László hadosztály. Parancsnoka a Doni hős, vitéz Szügyi Zoltán vezérőrnagy lett, akiért rajongtak az emberei. Ennek egy ejtőernyős ezredét és a Testőr ezredet sikerült gránátos ezred néven létrehozni. Ők kizárólag önkéntesek voltak, és döntő szerepet vittek a menetből történő elfoglalás megakadályozásában. A várost védők összlétszáma tehát 70-75 000 ember lehetett. Ehhez kell számítani a civil önkénteseket. Két egyetemi rohamzászlóaljat és három, háromezer ötszáz önkéntes hungarista nyilast. Ezeknél az alakulatoknál lett az ostrom végére a legnagyobb a veszteség. Harmincnál kevesebbnek sikerült a kitörés vagy tudott sebesülten a lakosság segítségével elrejtőzni. A többi elesett, mert mindenhol az első vonalban harcoltak. A védelemhez érkezett még és harcokban részt vett 240 páncélos és 800 db páncéltörő és légvédelmi ágyú. Ezek 60 %-a volt magyar. Közülük is kiemelkedően harcoltak a Hunyadi páncélosok, Baka Barnabás tüzérosztálya és Billnitzer Ernő tüzér dandárra. Baka Barnabás őrnagy a Városliget körüli harcokban, Billnitzer tábornok pedig a kitörés során az ördögárok környékén esett el. A páncélosok közül egynek sikerült áttörni a vonalakon, de a bekerítésből már nem sikerült átjutni. Mind a támadók, mind a védők létszáma a mai napig vitatott. Az azonban tény, hogy az arány soha nem volt kevesebb 8-10 az egyhez aránynál. A vita pedig azért van, mert más volt a csapatok száma az ostrom kezdetén és más a végénél. Ennek alapvető oka pedig, hogy amikor kiderült, hogy a védők óriási veszteségeket okozva támadóknak meghiúsították a város elfoglalását menetből, egy újabb, a Sztálingrádi harcokban is részt vett hadsereg bevetésével átkeltek a Dunán, hogy nyugatról kerítsék be Budapestet. Ez azonban csak december 24.-én sikerült nekik. Addig a szabad folyosón Tatabánya, Komárom, Győr irányába szabadon lehetett ki és be szállítani embert, hadianyagot egyaránt. Az ostrom kezdetekor a támadók létszáma Magyarországon nagyjából 700 000 ember volt. ebből elkülönítettek két gárda hadtestet kb. 60 000 embert 1000 db páncélost és 1200 ágyút. Ezek Kecskemét felől érkezve támadták a kialakított hármas Attila -vonal külső védelmét. A védelem magját német 22. SS Panzer hadosztály egységei, két ejtőernyős zászlóalj, és a Bakay tüzérek alkották, akik három nappal az ütközet előtt foglalták el állásaikat. Érkezett még 200 bánáti /délvidéki önkéntes partizán, két napos katona/ és a Kecsemét felől beérkező és a vonalban szétosztott visszavonuló szervezett egységek. A Dunaharaszti Vecsés vonalon vették fel harcot. Igen fontos volt, hogy a visszavonulók között volt egy teljes élelemmel is feltöltött ellátó alakulat amelyik az elkövetkező 9-10 nap folyamatos harcaiban ellátták a katonákat meleg élelemmel, forró teával. Nagyjából hatezer ember védte tehát a fővárost ezen a szakaszon. A szünet nélküli rohamokban az oroszok mindig pihent ezredeket vetettek be páncélos támogatással. A harcokban a védők fele megsebesült az elesettek száma 800 körül volt. Ezután áthelyezték őket a Pécel, Gödöllő vonalra, ahol további két hetes hősi harcok árán verték vissza és állították le az átcsoportosított orosz támadást. Tata- Komárom Esztergom térségébe vonták vissza Őket, ahol feltöltötték és kiegészítették egységeiket. További harcok vártak rájuk az Ipojnál, a Garamnál és az egész Dunántúlon. Ők védték Székesfehérvár vasútállomását is anélkül, hogy visszavonultak volna, amikor a város többször is gazdát cserélt. Végül a Mura- Dráva folyók mentén vonulva értek Ausztriába és estek Angol fogságba. A visszavonulás során nem eldobálták fegyvereiket, hanem összeszedték. Ők az egyetlen magyar egység amely megtarthatta fegyverzetét, hogy ha az oroszok nem tartanák be a fegyverszünetet, legyen aki hatékonyan ellenáll. Szétverték a két gárdahadtestet, megsemmisítettek 400 páncélost és számos ágyút. Az oroszok a két gárdahadtestet nem is töltötték fel, szégyenteljes vereségük miatt azokat egyszerűen feloszlatták. Malinovszkij napiparancsában a Szent László hadosztály tagjait bárdos brigantiknak nevezte és megtiltotta fogságba ejtésüket. Az ütközet befejezését jelezte, hogy az újabb hadsereg átkelt a Dunán és bekerítésbe kezdett, valamint a vonalba nehéztűzérség érkezett és módszeresen méterről méterre haladva kezdte veretni a védőket. Visszatértek a már ismert orosz stílushoz. Az Attila -vonalak teljes védelme során az orosz veszteség kb. a Budapesten elszenvedett veszteség fele volt, azaz 1000 db harckocsi és 1200 ágyú 150 000 halott és 300 000 sebesült. Az Attila -vonal eleste után a város elfoglalása felgyorsult, bár egyes kerületek és városrészek a hősies védekezés következtében többször gazdát cseréltek. Igaz a nyomasztó túlerő miatt azokat megtartani nem tudták. Január 17. -én az oroszok elérték a Duna vonalát. A német és magyar csapatok a két még álló hídon, a Lánchídon és az Erzsébet hídon vonultak vissza Budára, bár a maradék még napokig védekezett hatékonyan. Az oroszok fejetlenségére jellemző esemény volt, hogy január 17.-én jutott ki a Dunához a Fővámtérre a mai Szabadság hídhoz két román páncélos ezred. Ezeket még német tankokkal szerelték fel. Éppen pihentek, ünnepeltek a katonák amikor Malinovszkij páncélosai Soroksár felöl megérkeztek oda. Az utolsó emberig szétlőtték a románokat, mert nem ismerték fel a saját egységeiket. Pest január 18-án esett el. Buda védelmére napi 80 tonna hadi anyagra, műszaki ellátmányra, élelmiszerre volt szükség. Ahogy szűkült a bekerítés, vált egyre nehezebbé az utánpótlás. A hadvezetés többször is engedély kért a kitörésre. Mindig elutasították. A német és magyar hadvezetés háromszor is kísérletet tett a főváros felmentésére. Legjelentősebb a IV. páncélos hadtest Herbert Otto Gille SS Obergruppenfhürer és Ney Károly hungarista különítményének támadása. Mélyen benyomultak a katlanba, de az utánpótlásra küldött üzemanyag uszályokat Komárom térségében az Amerikai és Orosz repülők felfedezték és szétbombázták. A páncélosok tehát nagyjából Mány, Zsámbék, Tinye térségében üzemanyag hiány miatt megálltak. Február elején nyilvánvalóvá vált a vég. Az utánpótlást szállító repülők a Vérmező elvesztése után nem tudtak többé leszállni.


1945. február 11.-én 17 óra 50 perckor Wildenbruch tábornok leadta utolsó rádió üzenetét. "élelmiszerünket felhasználtuk, az utolsó töltényeink csőre töltve, Budapest védői választhatunk a kapituláció, vagy a harc nélküli lemészárlás között. Az utolsó harcképes részekkel, honvédekkel és hungaristákkal együtt offenziv módon új harci bázist keresek. Február 11.-én a sötétség beálltával kitörök. Kérek felvételt Szomor - Máriahalom térségében".

Február 11.-én 19 óra 45 perckor megkezdődött a Kitörés, amelynek útvonal tervét elárulták. A védők tudták, hogy csak keveseknek fog sikerülni áttörni a saját vonalakhoz és életben maradni. Ünneplőbe öltözött 13900 német és 15 000 magyar katona vett részt a kitörésben. Őket követte kb. 50 000 civil, és indult meg a jelre. A Kitörésben a német és magyar katonákon kívül részt vettek különböző önkéntes alakulatok is. Kiemelkedő hősiességük miatt meg kell említeni a magyarok közül a két egyetemi zászlóaljat. A tizenöt -tizennyolc év körüli fiatalok közül mindössze harmincan élték túl a kitörést és csupán nyolcan tudták átverekedni magukat. Meg kell említeni a Vannay riadózászlóaljat, amelynek vezetője Vannay László 1938-ban részt vett a felvidéki rongyosgárda létrehozásában és a Kárpátalján vívott gerillaharcban a magyar területekért. Az először december 24.-én bevetett 680 tagú zászlóaljból a kitörésre már csak 120-an maradtak és indultak el. A mai tudásunk szerint az utolsó szálig elestek. Parancsnokuk Vannay Lászó és 70 éves harcostársa Prónay Pál is a Kútvölgyben halt hősi halált. Az Olasz/ ma Szilágyi Erzsébet/ fasorban hömpölygött a tömeg és fentről az előre kiépített beton kiserődítményekből, ablakokból, kapualjakból zúdult rájuk a halál. A Lövőház utcában esett el az a Gerhard Schmidhuber német vezérkari ezredes aki egy hónappal korábban megkímélte a budapesti gettóban élő 60-70 000 zsidó életét. Budapesten kizárólag a gettó területét nem védték a német és magyar csapatok. Egy túlélő fiatal önkéntes Szántai Lajos így emlékszik vissza az Olasz fasorra, ahol elől haladt. " Egy gyermekkocsit toló fiatal anya kapaszkodott belém, igyekeztem segíteni neki, de egy szemből érkező ágyúlövés egy pillantás alatt elsodorta mellőlem. Kézitusát vívtunk késsel és kézigránátokkal. Ötszáz fős csoportokban indították az embereket. Amikor elestek, vagy megsebesültek, mindig jött a következő ötszáz. Patakokban folyt a véres hólé a Széll Kálmán tér irányában. Ha ma végig mennek a várból északra lefelé és a környező budai utcákon, tereken is legyenek tisztában vele, halottakon járnak. A romokat ugyanis nem eltakarították, hanem csak elsimították a törmeléket és rá építkeztek. " A kitörés végül is két fő irányban volt sikeres. Az egyik irány a Sváb -hegy és a János -hegy iránya, a másik a Rózsadomb és a Szarvashegy felé vezetett. Egy kisebb német kb. 500 fős egység, a német és a magyar vezérkar, valamint rengeteg civil az Ördögárokban kísérelte meg kijutni. A kijáratnál igen erős ágyútüzet kaptak, amikor el akarták hagyni az alagutat. Legtöbben talán 15 000-n is azonnal meghaltak. A többiek a vezérkarral még három napig védekeztek, majd fogságba estek. Kevesen pedig visszafordultak a várba és halálukig védekeztek. A János hegy irányába kitörők között volt Kokovay Gyula az egyetemi rohamzászlóaljból. Így mondta el az áttörés utolsó perceit. " Már világosodott, mikor egy sík terepen öt-hatszáz méter futás után az erdőszélen puskatűz fogadott bennünket. Viszonozni akartam, de a géppisztolyom bedöglött. Nem volt időm megnézni futás közben mi a baja, ezért a hátamra dobtam, és elővettem a rohamkésemet és az övembe dugtam, hogy kéznél legyen. Már az orosz állásoknál voltunk, amikor gránátok repültek felénk. Egy tojásgránát fejbe talált. Elestem és a sapka lerepült a fejemről. Önkéntelenül érte nyúltam és közben észrevettem, hogy a gránát előttem van. Fekve maradtam amig robbant. Ekkor felugrottam és rohantam a többiek után. Nyolc -tíz lépésnyire egy fa mögül, egy orosz katona lépet elő és puskáját rám fogva lőtt. Tisztán hallottam, hogy elkattant, de nem robbant a töltény. Ekkor felemelte fegyverét a csövénél és rám akart sújtani. Nem vártam meg, éppen odaértem és késemet az oldalába döftem. Összegörnyedve elesett, én pedig utolértem a társaimat, akikkel túljutottunk a fedezéken. Egy töretlen kukoricásban futottunk tovább, amikor ránk kiáltottak. Halt! A következő pillanatban már három német katona szaladt felénk és rázták a kezünket, vállunkat. Levittek a közeli faluba. Mány volt..." A városból kitört Mintegy tizenöt-húszezer ember. Katona és civil. Áttörni a saját vonalakhoz 780 embernek sikerült másnap reggelre. A budai hegyekben még napokig folyt a hajtóvadászat a többiekre. A kitörést követő harmadik napon, egy egységben sikerült áttörni 100 embernek. Többen érkeztek még egyesével, vagy kettesével. A negyedik napon még 11 katona és hét civil tört át és maradt életben. Legkönnyebben egy 500 fős német egység tudott áttörni. Ők közvetlenül a Gellért -hegyről indulva, nem előre tervezett úton haladtak nyugat felé. Veszteség nélkül jutottak át. A Budán és a Várban rekedt, ünneplő ruhába öltözött éhező és sebesült katonák sokkos állapotban bolyongtak az utcákon. Nem mentek be az óvóhelyekre, hogy kíméljék a polgári lakosságot. A dzsipekkel, teherautókkal részegen száguldozó oroszok százszámra ütötték el őket. Még hetek múlva is ott hevertek felismerhetetlenül szétlapítva a fagyott úttesten. Nem volt kegyelem. A két földalatti kórházban mintegy háromezer sebesültet orvosokkal és ápolónővérekkel együtt úgy gyilkoltak le, hogy lángszóróval égették őket halálra. A másik kórházba benzines hordókat gurítottak le és kézigránátokat dobáltak közéjük. Így gyújtottak és égették el a még élőket is. A citadella körül hetekig látható volt több ezer német egyenruhás halott. Ők Oroszok voltak. Lefejezték őket, a fejükkel pedig körbe tűzdelték a citadellát. Holttesteiket külön a hegyoldalban fedték le törmelékkel. Ha volna feltáró kedve a hatóságoknak, nem volna nehéz a maradványaikat azonosítani. A győzteseknek tíznapos szabadrablást engedélyeztek az egész városban. Vittek minden értéket. Sztálin a hadvezetésnek hetvenezer katona hadifogoly ejtését írta elő. Az egész városban húszezer katona esett fogságba. Ezért Budapest lakói közül több mint ötvenezer embert hajtottak el évekre hadifogságba, ahonnan csak töredékük tért később haza. A győztesek kitüntetésein pedig a felirat Budapest elfoglalásáért, és nem felszabadításáért olvasható. A fővárost védők igazi hősökvoltak. Vannak, akik még ma is próbálják megosztani az embereket. Ne tévesszen meg ez senkit. A védők közül bárki túlélőt megkérdeztem, vagy emlékiratait olvastam az mind úgy nyilatkozott, nem pártparancsra, hanem hazaszeretetből cselekedett, kizárólag a barbár kommunizmus elleni ellenállás akarata hatott rá. A nyilaskeresztes párt cca. 15 000 felfegyverzett emberéből csupán háromezer vett részt szervezetten a védelmi harcokban. Szinte kivétel nélkül elestek. A többiek közül pedig sokan a kommunista rendszerhez igazoltak és a cionistákkal együtt ők lettek az új rendszer legvéresebb kezű támogatói. Valamennyi elesett katona és civil emlékére e napot a becsület napjává neveztük el. Függetlenül attól, hogy német, vagy magyar katonák, vagy önkéntesek, nyilasok, hungaristák vagy civilek voltak. Helytálltak két, majd három hadsereggel szemben, körülbelül tízszeres túlerő ellenében százkét napig, úgy hogy ebből 53 napig teljes bekerítésben harcoltak. Helytállásuk tehát vitathatatlan. Rájuk emlékezni nemcsak állampolgári jogunk, hanem kötelességünk is. Mindazoknak kötelessége akik magukat nemzetieknek tartják. Mi, akik így gondolunk magunkra, emlékezünk apáinkra, anyáinkra. E hősök példájából merítjük az erőt a világ bolsevizmusa, liberalizmusa ellen vívott mindennapi szellemi harcunkban. Ugyanígy e helytállásból meríthettek erőt 1956 forradalmárjai és szabadságharcosai is.

 

 

vitéz Marosvári Imre
ny.  budapesti székkapitány

 

 

 


 
© 1992-2013. Vitézi Rend