|
VITÉZI REND
|
|
 |
|
TÁBORILELKÉSZ HÍREI
|
|
|
|
ESEMÉNYNAPTÁR
|
|
|
H |
K |
Sz |
Cs |
P |
Sz |
V |
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
7
|
|
8
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
14
|
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
21
|
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
|
29
|
30
|
|
|
|
|
|
|
|
|
KERESÉS
|
|
|
|
|
HÍRLEVÉL
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
Öt tucat gyertya |
|
|
A volt iskolaigazgató most, is mint mindig hat órakor kelt. Bár politikai okokból kényszernyugdíjazták, próbált régi napirendje szerint élni. Az új helyzetbe látszólag belenyugodott, tisztába volt vele, hogy sokkal rosszabbul is járhatott volna. Több volt osztálytársát kitelepítették, vagy börtönbe zárták. Borotválkozás közben hunyorogva kereste arcán a meghurcoltatásának esetleges jeleit. Köhintve nyugtázta: a szeme fénye a régi, és az arcán szemtelenkedő redők sem mélyültek. Borotvaszesszel bekente az arcát, a csípő fájdalomtól felszisszent. Bevizezte a fésűt, és megfésülködött. A köntöse övét újra kötötte, majd kilépett a fürdőszobából. Etelka a cselédlány a reggeli tálalásával serénykedett. Már rég nem a fizetségért tette. A háború után amikor államosították Gizella asszony patikáját, megbeszélték vele az új helyzetet. Így is vállalta hisz hova ment volna.
|
István helyet foglalt a családfő helyén a hosszúkás ebédlőasztalnál, s mikor méltóságteljesen hetet kongatott a falióra, megjelent a ház asszonya is. A férj kihúzta az asztal alól a faragott széket, és a felesége alá tolta. Ő keresztet vetett, elmondta az étkezés előtti imát, és reggelizni kezdtek. A gyógyszerésznő a gondosan összevágott falatkákat óvatosan morzsázás nélkül helyezte a szájába. Gondolatai a múltban járhattak, mert néha egy-egy mosoly szaladt a szája sarkába. Ilyenkor mintha szemei is barátságosabbá, szelídebbé válnának. Mikor lenyelte az utolsó falatot, odahívta Etust is az asztalhoz, és kiadta a napi ukázt. Külön felhívta a figyelmét, hogy az igazgató úr a szokásos délelőtti sétájára vigyen esernyőt is magával.
-Tudja István- nézett szigorúan férje szemébe- az április nagyon szeszéjes, és magának duplán kell vigyáznia, hogy meg ne hűljön.
A férj még ülve maradt, lassan kortyolgatta a teát. Nem akarta zavarni a készülődésben Gizellát, aki felnézett az órára.
- Ejnye ez a fránya óra gyorsabban jár így reggel tájt.
A falitükör előtt még igazított a kalapján. István és Etelka már az ajtóban állt amikor búcsúzni kezdett. Ekkor az udvar felől a függönyön át bekukkantott a tavaszi napsugár. Végigsimította arcukat langyos tenyerével melytől mindhárman, elmosolyodtak. Mielőtt becsukta volna az ajtót megcsókolta férjét, és megigazította Etus kötényének pántját.
István lassan komótosan átöltözött, s mikor megpillantotta árnyékát a szőnyegen dúdolni kezdett – Tavaszi szél vizet áraszt…. A cselédlány felsegítette átmeneti kabátját. Ő a rózsafa botja felé nyúlt és közben rátekintett Etelkára. Igen-igen gondolt vissza asszonya intelmére, és az esernyőt a karjára akasztotta.
Leérve a kapunál Pirics úrba, a házmesterbe botlott. Ő megalázkodva kissé meghajolva alulról felfele nézve megszólította.
- Jó reggelt, jó reggelt! Láttam- a láttam szót kihangsúlyozva- , hogy az igazgató lakótárs sokáig dolgozott az éjjel, még hajnaltájt is égett a villany a dolgozószobájában. – közben István elé nézett, mintha eldobott csikket vagy apró szemetet keresne a járdán. Aztán merre lesz a séta?
- Csak ide a Vérmezőre - adott tömör választ -. Viszontlátásra!
- Jó sétát! Viszontlátásra!
Pirics megmarkolta a seprűt és szemhunyorgatva nézett a távozó után. Lefelé az úton az igazgató úr érezte a hátán a házmester szúrós tekintetét. Az utolsó években nagyon felvitte az Isten a dolgát-, gondolta. A szobakonyhás házmesteri lakásból átköltöztek Bereczkiék háromszobás szintén földszinti otthonába. Hogy Bereczkiéket hova sodorta a háború szele nem tudni. Több lakás is lakó nélkül maradt a házban melyeken Pirics zárat cserélt- tűzvédelmi okokból-mondta, és a kulcsokat magánál tartotta. 1950. március elején az esti órákban a házmester bőrkabátos, kalapos férfiakat kísért fel a másodikra Krajczárékhoz. A házaspárt magukkal vitték, azóta senki nem látta őket. Az idei télen Piricsné újszerű bundát kezdett viselni, amikor dolgozni ment a Beszkárthoz, mely Etelka szerint nem csak hasonlít Krajczárné télikabátjára. Leérve a Krisztina körútra megállt szusszanni egyet. Rátámaszkodva az esernyőre örömmel nézett át a Vérmezőre, amely napról napra egyre zöldebb. Egy úttörővasutas egyenruhás csoport közeledett énekelve elől egy copfos kislány háromszögletű zászlót tartott a kezében. – Így fogta a ministráns a feltámadási körmeneten a kereszt rúdját- gondolt vissza a tarjánpusztai évekre, majd félreállva utat adott a gyerekeknek. A sor végét egy szintén egyenruhás, de idősebb szikár, tanárnak látszó férfi zárta. Rövid nadrágjából kilógó lába, mint két hatalmas hófehér dobverő, ami a térdnél minden lépésnél összeér.
Ahogy elvonultak a gyerekek visszaakasztotta kezére az esernyőt, és belépett a kávéházba, ahol nap mint nap egy kávé mellett betekintett a napi sajtóba. Kázmér úr a főpincér rögtön mellette termett, elkérte az esernyőt és lesegítette a kabátját. Simított rajta mielőtt felakasztotta a fogasra. A kalapot mint egy tortát szertartásszerűen, két kézzel helyezte a kabát fölé a kalaptartóra. Meghajolva mondta:
- Igazgató úr! - szervírozom a kávét -, mint mindig kettő cukorral, forrón - majd a bennfentesek mosolyával elviharzott.
Mire a vendég kigombolta zakóját, kényelembe helyezkedett már az asztalra került a nádkeretes újságtartó, a frissen megjelent napilapokkal. Melyikkel kezdjem? – morfondírozott magában, hisz a Szabadnép és a Magyar Nemzet is ugyanazt írja. Egykedvűen megnézte a dátumot: 1952 április 24, csütörtök. Hiszen ez György napja kerekedett ki a szeme. Ekkor hajtotta ki hajdan Tarjánpusztán a Bagóhegyen túli legelőre a juhokat Takaró Zsiga bácsi a juhász. Mielőtt megindult volna a menet Gábor az intéző engedélyt kért Édesapától a kihajtásra. Mindannyian kiálltunk a tornácra és figyeltük a juhokat, míg át nem értek a hegyen túlra. Pityke és Kormos ugatva sürgette a bégető gyapjasokat, hogy mielőbb kedves juhakoljukhoz érjenek. Nyaranta itt sütették hasukat zápor után, amikor tovaúsztak a fekete felhők az égen és előbújt az éltető nap szárító sugaraival. Itt tanította a puli-pár apró szénfekete kölyökgombolyagjaikat a pásztorkodásra.
Közben megérkezett a gőzölgő kávéval Kázmér. Miközben elhelyezte az asztalon István füléhez súgta:
- Gáti úr kapott, vagy vett igazolást, hogy partizán volt. Így most már nyugodtabb vagyok- majd ráncos szemöldökkel odébb állt. István megkereste szemével a nevezett urat aki szinte minden testrészével magyarázott, egy ijedt tekintetű férfinek. Ahogy ült lába közé szorította apró bőröndjét, amely szíjjal volt átkötve. István a főpincértől tudja, hogy a Gáti családja a háború elől kitelepült a tengeren túlra itt hagyva a jövedelmező ószeres üzletét. Itt hagyták Károly fiúkat aki álnéven tüdőszanatóriumba mulatta az időt, míg a front átvonult. A szülők terve szerint a vagyont majd pénzzé teszi, és Ő is a család után jön, bár ennek ellentmond, hogy uzsoraüzletet is lehet nála kötni, ami nem veszélytelen vállalkozás. Kázmér szerint kétesnek látszó személyek is megfordulnak a kávéházban Gáti vendégeként. Mivel már van partizán igazolványa nyugodtabban üzletelhet- gondolta az igazgató úr, majd lapozni kezdte az újságokat: Fekete zászlókkal tiltakozik a német parasztság a földrablók ellen, Velünk a szabadságért harcoló gyarmati népek sok százmilliós serege, Május 1-i felvonulásra készülve - olvasta a szalagcímeket.
Az utcán egy szirénázó mentőautó száguldott el. Sipító hangja átjárta a kávéházat is. Gáti riadtan nézett ki az utcára, de megnyugodott, mikor meglátta a mentőautó lobogó zászlaját.
A Tisztikórház kerítésének kapuját futva nyitotta ki egy tányérsapkás őr. A szirénát már lekapcsoló autó odagördült az épület csapóajtajához, ahonnan hordágyat toltak ki. A vajúdó asszonyt ráfektették, majd betolták az ajtón túlra.
A szülőszobában felsírt az újszülött. A fáradt szülésznő halkan megszólalt- legszívesebben kidobnám az ablakon ezt a bömbölő békát- majd ijedten körülnézett- fene tudja ki lehet az apja- gondolta.
A gyermek mellett álló őrangyal gyorsan behajtotta a résnyire hagyott ablakot, majd a törülközőre fektetett újszülött fölé hajolt. A haja megcsiklandozhatta az orcáját, mert abbahagyta a sírást, és mosolyogni kezdett. Aggódva nézte piciny vállát:- vajon mekkora keresztet bír majd el? Ha tudná, hogy neki sem lesz könnyű gyámkodnia. A Teremtőtől könnyebb őrizendőt is kaphatott volna. Ő ismeri a jövőt: Tudja, hogy idősebb fiúk egyedül ültetik a kerékpárra, majd elengedik a lejtős országúton, mert - ők is így tanultak meg bicajozni -, mondták, és a vidéki utazások fradi mérkőzéseire a vonaton jegy nélkül, és ha jött a kalauz átmászás az egyik vagonból a másikba, miközben robogott a szerelvény. Később pedig a rossz barátok, italozások…. Csak néha volt büszke, hogy le tudta téríteni a rosszról ahogy jöttek a kísértések.
Közben visszatért a bába, és fehér szalagra tintaceruzával nyomtatott betűvel ráírta ORSZÁG GYÖRGY, majd ráhajtva a csuklójára apró öltésekkel rögzítette.
Kint az ajtó előtt három nagyhangú tisztecske viccelődött. Fekete parolin a fényes harckocsi a besütött naptól cikkázó fénycsíkokat szórt a fehér falra. A szülőszoba ajtaja halkan kinyílt, melyre elcsendesedtek.
- Egy kis időre az apa bejöhet - szólt egy női hang, mire az egyik megszeppenve belépett az ajtón. Néhány perc múlva széles vigyorral tért vissza az előbb még oly szende katonatiszt.
- Aztán fiad vagy lányod született Gyurka? - kérdezték egyszerre kétfelől.
- Micsoda buta kérdés - egy páncélosnak csak fia születhet, és elégedetten hátratolta tányérsapkáját megnedvesedett homlokáról. Egymásba karolva elindultak a lépcső irányába.
Az első születésnapon még árván szomorkodott a tortán egy vézna fehér gyertyácska. Népes család állta körbe és fújjta el a lángját. Aztán ahogy a gyertyák többen lettek a tortán, mind kevesebben a körülállok. Ezután a gyertyaoltás a fiúcskára később a fiatalemberre várt. Ahogy múltak az évek hely hiány miatt számot formáló gyertyatorzók égtek a torta tetején. Aztán eljön a nap miután már nincs többé szükség se tortára se gyertyára. A megmért idő elfogy, és a mindig mellette álló őrangyal átkíséri őt a túlsó partra.
A gyertyát mécses váltja fel, melyet senkinek nem kell elfújni. Mielőtt ellobban sercegve engedi el a maradék füstkarikáit.
v.Ország György
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|