VITÉZI REND

HÍREK
ÁLLOMÁNYTÁBLA
MÉDIA
A VITÉZI REND
 • Eszmeiség
 • Mérlegek
 • Alapadatok
 • Történet
 • Törvények
 • Vitézi nagyjelvény
 • Vitézi oklevél
 • Vitézi telek
 • Vitézi cím használata
 • Kitüntetések
 • Jogi nyilatkozat
 • Tagfelvétel
 • Örömhír
EGYESÜLÉS
 • Felhívás
 • Egyesülési dokumentumok
HORTHY MIKLÓS
 • A Horthy család
 • Gondolatok Horthy Miklósról
KATASZTRÓFAVÉDELEM
KARITATÍV CSOPORT
HADISÍR GONDOZÁSA
HAGYOMÁNYŐRZŐ CSOPORT
SZOBORÁLLÍTÁS
 • Támogatás
 • Eddigi támogatók
 • Cikkek
 • Spende
 • Donation
TISZTSÉGVISELŐINK
 • Magyarország
 • Felvidék
 • Délvidék
 • Erdély
 • Kárpátalja
 • Egyesült Államok
 • Egyesült Királyság
 • Kanada
 • Németország
 • Skandinávia, Benelux Államok
GALÉRIA
 • 2013
 • 2012
 • 2011
 • Archív képek
 • Képeslapok
 • Október 23.
 • Vitézavatás
ÉVES TERV
 • Bandérium
 • Borsod-Abaúj-Zemplén Megye
 • Csongrád
 • Erdély
 • Hajdú Bihar
 • Jász-Nagykun Szolnok
 • Pest
VITÉZEK
 • Akikre büszkék vagyunk
 • Hadak útjára léptek
 • Híres vitézek
 • Vitézek névsora 1921-1945
SEGÍTSÜK EGYMÁST
EGYÉB
 • Ajándéktárgyak
 • Levelek
 • Média
 • Versek, nóták
 • Vitézek Lapja
 • Vitézi Híradó, Hírmondó
HADAK ÚTJÁRA LÉPTEK
 • 2015
 • 2016
 • 2017
KAPCSOLAT


 TÁBORILELKÉSZ HÍREI

 ESEMÉNYNAPTÁR
<<  2017. november  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

 KERESÉS
 

 HÍRLEVÉL


Az elkésett ajándék  

Leporolgatva emlékeim jönnek-, jönnek elő a képek, mint felszálló köd után a közel, de még oly messzi templomok tornyai. 1952 év április 24.-én György napkor születtem mikor a juhászok, kihajtják juhaikat a szerelemre éhes zöldellő legelőkre. 1956 nyarától már elég tiszta emlékképeim vannak. Édesapám páncélos katonatisztként teljesített szolgálatot. A család a Krisztinavárosi Naphegy alján a Mészáros utcában lakott. Édesanyám főállásban nevelt a nálam másfél évvel, fiatalabb öcsémmel együtt. Próbált önnálóságra szoktatni, nyár vége fele többször is lementem zsömlét vásárolni a közeli tejcsarnokba. Valószínű, hogy távolból óva figyelte a „bevásárlást”. Azt nem mondanám, hogy jó gyerekek voltunk. Rendszeresen verekedtünk az öcsémmel, próbáltam uralkodni felette. Egy alkalomra pontosan emlékszem. Valószínű, hogy szerecsenszolgát akartam belőle „faragni” mert fekete cipőpasztával bekentem az arcát. Az átváltozás sikerült, iszonyú csetepaté keveredett. A verés után halmazati büntetésként világgá akartak küldeni. A veréstől soha nem sírtam, mert óriási igazságtalanságnak tartottam. A becsomagolt batyut a vállamra akasztottam. Szüleim jobbiján ijesztgetni kezdtek, hogy a környék ilyenkor sötétedés után tele van farkasokkal. Tántoríthatatlanul összeszorított fogakkal elindultam világgá. Kiérve a Mészáros utcára, a szüleimre gondoltam kik majd megsiratnak, ha megesznek a farkasok. Nagy nehezen utolértek így erkölcsileg megnyertem a csatát.

A nagyszoba szekrény tetején volt egy óra, melynek mutatói méltóságteljesen kergették a múló időt. Az óra hangjának üteme egyforma volt, de mégis a helyzetnek megfelelően mást, mást üzent.

Aztán eljött 1956. október. Egyik nap úgy süt a nap, mintha idén elmaradna az ősz, másnap a felhők esélyt sem adnak a kíváncsi napsugaraknak, hogy betekintsenek ablakunkon. Ez a változatos idő ráragadt a ház lakóira is. Ahogy változtak az események, úgy változott a szomszédok viselkedése is. Lettek a nagyszájúakból némák, és fordítva. Gyakran dörögtek a fegyverek, ilyenkor öcsémmel elbújtunk az ágy alá. Mikor a fegyverek nagyobb vihart kavartak, levonult a ház apraja nagyja a pincébe. Még mindig benne van az orromba az a jellegzetes dohos pince szag. Amúgy elég jól „belakták” a lakók. Édesapám ritkán jött haza, mindig más- más fegyvert mutatott nekem. Egy nap apu egy nagy zárt teherautóval állt be a ház elé. Anyuval tárgyaltak, hogy a legfontosabbakat csomagoljuk össze, és a nagypapáékat is felvéve a család külföldre távozik. A tanakodást csengő hangja szakította meg. Nagy zajjal két civil, és sok fegyveres orosz katona nyomult be a lakásba. A két szoba közt lévő ajtót miután körülnéztek behajtották. Mi ezt annyira visszanyitottuk, hogy jól lássunk. A civileket édesapám ismerte, mivel nevükön szólította, és tegezte is. Az egyiket Slézingernek a másikat hol Feketének, hol Swarcnak szólította. Mielőtt elmentek volna édesapa zsebéből, kivette a kulcscsomót és Anyu kezébe akarta adni. – Gyurka kulcs nélkül, hogy jössz haza, ha éppen nem vagyunk itthon, kérdésre apu lehajtotta a fejét és a kulcsot az asztal sarkára tette.

Édesanyám valószínű mindent érthetett, mert már másnap elkezdtük keresni Aput.

Voltunk az orosz parancsnokságon, ahonnan nem sok kellett, hogy egyedül térjek haza, édesanyám ugyanis nem maradt adósa az üvöltöző ruszki tisztnek. Kerestük a parlamentbe, ahol megismertem Kádár gyűlölettől szikrázó szemét, aki azt hörögte: - Ha ártatlan kiengedik, ha bűnös bűnhődjön. Itt történt meg, hogy egy orosz katona felvett és – Te rohadt ruszki nem lősz le?- kérdésemet félre értette, mert nem tudott magyarul. Levitt egy bűzös szobába, ami tele volt orosz katonával. Tele tömte a zsebeimet keksszel, és úgy vitt vissza az idegességtől reszkető anyuhoz. Élelmünk volt, mert rendszeresen kaptunk csomagot külföldi segélyszervezetektől. Olyan finom kakaót, csokit előtte még nem ettünk. Ehhez is kapcsolódik egy kellemetlen esetem. Valószínű, hogy nem köszöntem a szomszédéknak, mert egy nap Édesanyám eléjük állított, és rám kérdezett.

- Gyurika mondd meg a szomszéd néniéknek, hogy én tiltottam meg, hogy köszönjél?
- Nem ilyet Te soha nem mondtál, csak azt, hogy megzabálták az ennivalónkat.

Egy nap aztán sikerült Apu nyomára akadni. Azt hiszem a Fő utcában egy iroda elé, vezettek minket, ahonnan kopogásunkra Fekete lépett ki. Felszólítottam:

- Fekete, add vissza az Édesapámat!
- Kisfiam, én nem tudom, hogy most hol van Apud felelte könnyes szemmel.
- Ne hazudj! Én láttalak! Láttam, mikor elvittétek Aput.

Karácsony után lehetett, de még állt a karácsonyfa mikor megint csengettek. Anyu kiment ajtót nyitni, majd egy szakállas meggyötört férfit engedett be. Idő kellett, míg felismertük benne Édesapámat, aki halkan ennyit mondott.

- A pokolból jöttem. Ne kérdezzetek semmit, mert úgysem válaszolok, majd a zsebéből kivett egy darab sötétbarna száraz kenyeret, és a karácsonyfa alá helyezte.

vitéz Ország György


 
© 1992-2013. Vitézi Rend